Az utóbbi időben sok szó esett a szolnoki közbiztonságról. Györfi Mihály polgármester a helyzet javítása érdekében tárgyalt a rendőrséggel és Szolnokra hívta a belügyminisztert is, hogy személyesen megtapasztalhassa a valóságot. Az ellenzéki önkormányzati frakció közben közbiztonsági fórumok szervezésébe kezdett és már meg is van az első időpontja, helye.

Ezzel kapcsolatban Györfi Mihály a következőket tartotta fontosnak megjegyezni:
„Rend lesz a vasútállomás környékén! Ám a jobb közbiztonsághoz az Önök véleménye, javaslata is kell!
Jöjjenek el közbiztonsági fórumunkra, amit szeptember 11-én, csütörtökön 17 órától tartunk a Körösi Csoma Sándor Általános Iskolában!
Polgármesterként természetesen én is ott leszek, de részt vesz még a fórumon dr. Füle István alpolgármester, Székács János önkormányzati képviselő, a rendőrség munkatársai, a közterület-felügyelet képviselői, a városüzemeltetés szakértői, valamint a Szolnokért Frakció képviselői is.
Jöjjenek el minél többen, hogy megismerjék Szolnok Közrendvédelmi Akciótervének részleteit és megvitassuk a legfontosabb teendőket!
Ez már egy teljesen más városvezetés, mint ami 20 évig volt. Mi nem csak meghallgatjuk, hanem partnernek tekintjük a szolnokiakat. Találkozzunk, és tegyünk együtt egy nyugodt és biztonságos Szolnokért!”