Erődemonstrációs vonulást hirdetett a szélsőjobboldali Mi Hazánk szeptember 13-ára. A „rendpárti tüntetésre” – jaj, de sokat láttunk már rendpárti dolgokat, amik soha nem végződtek jól – a szerk. – a párt szerint azért van szükség, mert a településen „tűrhetetlen a közbiztonsági helyzet”. A rendőrség nem engedélyezte a vonulást.

A szélsőjobb akciójával kapcsolatban Györfi Mihály polgármester a következőt írta közösségi oldalán:
„Ha nem tudja továbbra sem fenntartani a közbiztonságot a belügyminiszter, ha nem tudja megakadályozni, hogy Szolnok városába rendbontók érkezzenek szeptember 13-án, a Gulyásfesztivál napján, akkor ne bújjon el a felelősség elől, jöjjön ide aznap, hogy saját szemével lássa, mi lett ebből az országból az ő munkássága alatt.
Persze mindenkinek az lenne az érdeke, hogy ez a felvonulás meg se történjen. Mivel Szolnok közbiztonságának fenntartása a rendőrség feladata, felszólítom Pintér Sándor belügyminisztert, hogy biztosítsa a város nyugalmát és biztonságát. Egyúttal jelzem, hogy ez a feladat miniszter úr alkalmasságának a próbája is lesz a szolnokiak számára.
Felszólítom a Mi Hazánk pártot is, hogy ne jöjjenek Budapestről felvonulgatni, ellentétet szítani és bajt keverni Szolnokra!
Szolnok lakói békét és nyugalmat szeretnének, nem pedig lármázást és fenyegetőzést! Nem véletlen, hogy a Mi Hazánk pártnak városunk közgyűlésében egyetlen képviselője sincs!
Ha a Mi Hazánk nevű pártnak valóban fontos a rend és a közbiztonság, szívesen találkozom az elnökükkel, és meghallgatom a javaslatait, ha egyáltalán vannak ilyenek. Viszont bajkeverőknek és gyűlöletkeltőknek nincs helyük Szolnok utcáin!
Megvédjük Szolnokot a bajkeverőktől!”
Később azt posztolta a polgármester, hogy: „A hozzám eljutott jegyzőkönyv szerint a Mi Hazánk mindegyik megyei önkormányzati képviselője elfogadta a rendőrség 2024. évi Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei beszámolóját.”