A Szolnoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indítványozta egy szolnoki férfi letartóztatását, aki néhány nappal ezelőtt, Szolnok központi utcáján egy asztalt földhöz vágott, majd fapad lábával fenyegetett egy társaságot.

Augusztus 19-én éjfél körül, Szolnok belvárosában, egy büfé előtt nézeteltérés alakult ki az ittas férfi és egy ott tartózkodó három fős társaság között. A vita hevében az erőszakos férfi többször földhöz vágott egy asztalt, majd a társaság egyik tagjának mellkasához dobta, aki ettől a földre esett. Ezt követően egy fapadot széttört és annak fél méteres lábával üvöltve, őrjöngve csapkodott a csoport felé és egy férfi alkarját megütötte.
A járási ügyészség azért indítványozta az agresszív elkövető letartóztatását, mert előéletére tekintettel fennáll a bűnismétlés veszélye, valamint az, hogy a hatóság elől megszökne, mivel a Szolnoki Rendőrkapitányság más ügyben körözését rendelte el, mert az idézésekre nem jelent meg. Az ügyészség álláspontja szerint feltehető továbbá, hogy a férfi az eljárásban résztvevők megfélemlítésével a bizonyítást megnehezítené, veszélyeztetné.
A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája a letartóztatást elrendelte – közölte a Szolnoki Járási Ügyészség.