Tóth Klaudia, a Szolnokért Frakció tagja is reagált arra a történetre, amit az RTL hozott nyilvánosságra és ami egy szolnoki befogadóotthonban előfordulhatott.

Ezt közölte Szolnok Szandaszőlős városrészének önkormányzati képviselője:
„Emlékeztek K. Endre, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének kegyelmi ügyére?
2024. februárjában együtt álltunk a Karmelitánál, követelve Novák Katalin és Varga Judit lemondását.
Akkor egyértelművé vált: az állam cserben hagyta az áldozatokat.
A kormány és a kormánypárti média napokig hallgatott és terelt, abban bízva, hogy minél kevesebben értesülnek az ügy részleteiről. Csak ezután jelentette be Orbán Viktor, hogy alkotmánymódosítást kezdeményez, így kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén többé nem adható kegyelem.
De most, a szolnoki gyermekotthonban történt megdöbbentő események után újra itt a kérdés:
– Hogyan fordulhatott elő, hogy egy gyermekfelügyelő, akit több oldalról is feljelentettek bántalmazás és molesztálás miatt, a felfüggesztése és folyamatban lévő eljárás ellenére ismét munkát kaphatott, méghozzá egy másik intézményben, újra gyerekek mellett?
A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató azzal védekezik, hogy elvégeztették a Nemzeti Védelmi Szolgálat kifogástalan életvitel vizsgálatát, és kikérték az előző munkáltató ajánlását is. A Jász-Nagykun Szolnok Vármegyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat pedig állítólag írásban és szóban is megerősítette a férfi alkalmasságát.
Gyerekek kikötözése, fizikai és szexuális bántalmazása, koszos matracokon alvó fiatalok – ezek nem rémtörténetek, hanem a mai magyar gyermekvédelem valósága.”
Ez nem maradhat következmények nélkül! – közölte a képviselő.
Hozzátette, hogy gyerekek sorsa a tét, és aláhúzta, hogy felelősöket kell megnevezni, és a gyermekvédelemnek gyökeresen meg kell változnia!