Újabb kamerákkal bővül a karcagi térfigyelő- rendszer. Az új berendezésektől azt várják, hogy tovább javul a városban a közbiztonság.

Másfél millió forint értékű felajánlást tett Karcagi Polgárőrség részére egy vagyonvédelmi vállalkozás. A jelképes adományozás pedig napokkal később meg is történt a polgármesteri hivatalban.
Szepesi Tibor polgármester elmondta, hogy ebből a felajánlásból, ezekkel az eszközökkel tovább tudják bővíteni azt a közterületikamera-rendszert, ami jelenleg is közel nyolcvan kamerával működik. Ez nemcsak a közlekedés-, hanem a közbiztonság érdekeit is szolgálja.
Bakos József, a Globus Vagyonvédelmi Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a technikai kivitelezés később kezdődik el, amikor a részletek és a jogi szabályozás a helyére kerül. Megköszönte, hogy lehetőséget adtak a kamerarendszer telepítésére.
A szakemberek azt várják az új kameráktól, hogy tovább javul a karcagi közbiztonság. A megfigyelőrendszerek nem csak segítik a rendőrség, polgárőrség munkáját egy- egy szabálysértés, vagy közterületi bűncselekmény felderítésében, de már önmagukban a kamerák jelenléte is visszatartó erőt jelenthet – közölte a Karcag Tv.