Köbiztonsági fórumokat tart a Szolnokért Frakció az elkövetkezndő időszakban. A fórumok elsődleges célja, hogy kíváncsiak a lakosság véleményére, javaslatára.

Az első fórumot szeptember 11-én, csütörtökön 17.00 órától tartják Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. A fórumot vezeti dr. Füle István alpolgármester és Székács János önkormányzati képviselő.
Mint azt a frakció írta, az elkövetkezendő hetekben közbiztonsági fórumokat tartanak városszerte.
Megjegyezték, hogy a közelmúltban történt események ráerősítettek arra, hogy elengedhetetlen Szolnok közbiztonságának növelése.
Fontosnak tartják, hogy ezek a fórumok a rendvédelmi szervek képviselőinek és az illetékes önkormányzati munkatársak jelenlétében valósuljanak meg. A rendőrséggel, valamint a közterület-felügyelettel közösen úgy határoztak, hogy szeptember 1-jével életbe lép a Közrendvédelmi Akcióterv. Ez az első lépés a jövőbeni Városrendészet létrehozása és működtetése felé vezető úton.
A fórumok elsődleges célja, hogy kíváncsiak a lakosság véleményére, azaz hogyan látják a közbiztonságot és mit javasolnak az erősítése érdekében.