A szolnoki vasútállomást jelentősen átépítik – jelentette be Hegyi Zsolt. A MÁV vezérigazgatója az ATV Egyenes beszédében azt is mondta, hogy jövőre szerinte minden hatodik mozdony új lesz.

A tervezettnél több, 100 mozdony érkezik Magyarországra 2027 elejéig, ebből 35 jött meg eddig. Ennek kisebb része használt dízelmozdony, de új villanymozdony is van a csomagban. A magyar pályákon 200 villanymozdony közlekedik egy nap, ebből 50 korszerű, 150 régi, utóbbiakból cserélnek le százat. Jövő nyárra „minden második korszerű lesz” Hegyi ígérete szerint.
Hegyi szerint ezenkívül karbantartások is lesznek, és többek közt központi forgalomirányítást hoznak létre több vonalon, egyes vonalakat kétvágányúsítanak, vagy például Szolnok állomást jelentősen átépítik – írta a Telex.hu.