Összeütközött két motorkerékpár és egy személyautó a 4625-ös út 64-es és 65-ös kilométere közötti szakaszán, Kiskunfélegyháza külterületén még vasárnap este. Az ütközéstől kigyulladt a kocsi és mintegy kétszáz négyzetméteren az avar is. Az autóban Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei család utazott.

Helyszíni információk szerint több motoros tartott Kiskunfélegyháza felé, amikor több autót előztek. Egy jobbra ívelő kanyar előtt az egyik motoros nő, eddig tisztázatlan okokból elvesztette uralmát a jármű felett, elvágódott az úttesten. A motor a szemből érkező autónak csapódott, a motoros pedig az úttesten sodródott.
Úgy tudni, hogy a személyautónak ütköző motor a becsapódáskor kigyulladt, majd a lángok átterjedtek az autóra is.

A gépkocsiban egy három fős Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei család utazott, köztük egy 12 éves kisfiú is, ők sérülés nélkül, időben ki tudtak szállni a járműből, ami teljesen kiégett.
Az ütközés után az érkező másik motoros az úttesten sodródó, kigyulladt motoron keresztül hajtott, majd a motoros a járművel az útmenti árokba csapódott. Helyszíni információik szerint a balesetben a két motoros sérült meg, őket a mentők a helyszíni ellátás után a kecskeméti kórházba szállították – közölte a Baon.hu.