Jászapáti önkormányzata sikeres támogatási kérelmet nyújtott be a Versenyképes Járások programban, amely keretében a település térfigyelő kamerarendszerének komplex felújítása és bővítése fog megvalósulni – közölte a város közösségi oldala.

A járás további öt másik településével együttműködve emelőkosaras gépjármű beszerzésében is részt vesznek, amely a kamerarendszer karbantartásán felül közintézményeik állagmegóvását, városüzemeltetési feladataik ellátását hivatott szolgálni.
A lakossági adományoknak köszönhetően a kamerarendszer felújítása, bővítése két szakaszban már az év elején elkezdődött.
A fejlesztés által tanúbizonyságot nyertek arról, hogy a rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrség munkáját hatékonyan tudja segíteni a kijelölt pontokon üzemelő térfigyelő-kamerarendszer.
Az adományszámlának a következő soros testületi-ülés alkalmával új célt jelölnek ki a képviselő-testülettel. Mi legyen a forrásból? Települési fásítás? Közösségi szabadidőpark? Kutyafuttató? Közlekedésbiztonsági fejlesztések? Várják a véleményeket, hogy mi legyen a következő cél, amit közösségi adományozás keretében el tudnak indítani.