Határozatképtelenség miatt elmaradt Cegléd önkormányzata képviselő-testületének rendkívüli ülése hétfőn. A tanácskozáson kilenc napirendi pontot tárgyaltak volna.

Határozatképtelenség miatt elmaradt a ceglédi önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése.
Több más mellett arról döntöttek volna a képviselők, hogy hozzájárulnak, hogy Csurgai Ferenc – korábban a városnak adományozott, a kórház kertjében felállított, de az időjárás miatt egyre romló állapotú – szobrát lebontsák.
Téma lett volna a Tesco-Global Zrt. kérése is, mely szerint a Malomtó széli sporttelepen lévő termál kútról geotermikus távvezetéket szeretnének kiépíteni az áruházhoz.
Mindemellett most tárgyaltak volna a polgármesteri és alpolgármesteri illetmények módosításáról, emeléséről is.
A főállású polgármester 30 ezer fő feletti lakosságszámú település esetében a nemzetgazdasági átlagkereset három és félszeresének megfelelő összegű illetményre jogosult. A Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatok szerint a havi bruttó átlagkereset 667.365 forint, ez több, mint az előző időszakban volt. Ezért kell módosítani a polgármesteri illetmény összegén is, az emelés összege 273.900 forint, így 2.061.900 forintra nő a törvény által meghatározott járandóság.
A döntéseket tehát nem hozták meg, a testület határozatképtelen volt, a Fidesz-KDNP frakció tagjai ugyanis nem vettek részt az ülésen – közölte a város oldala.
László Ágnes képviselő szerint a Fidesz-KDNP-nek mégsem fontos Cegléd. Mint írta, a Fidesz frakciójából mindössze hárman jelezték előre, hogy nem tudnak részt venni az ülésen, így joggal lehetett arra számítani, hogy a testület határozatképes lesz. Mégsem lett az.
Közölte, úgy tűnik, mégsem olyan fontos Cegléd sorsa – hiszen nem sikerült 15 percet áldozni a város érdekében, havi több százezer forintos tiszteletdíj ellenére sem.