Folyik az eszközök közbeszerzése, ha minden jól megy, akkor őszre nyitás előtti állapotban lehet a szolnoki tiszaligeti strand. A pontos dátum azonban még nem ismert, hogy mikor nyit ki a fürdő. Ezt akkor jelentik be, amikor biztos lesz.

2019-ben kezdték meg, és 2021 végén kellett volna elkészülni a szolnoki tiszaligeti fürdőfejlesztéssel. A beruházás a kezdeti 7,7 milliárdról időközben 10 milliárd forint fölé kúszott. A beruházás sok sebből vérzett, ott volt a covid, az építőanyagár-emelkedés, majd a műszaki problémák, a kutak állapota és még sorolhatnánk.
Közben a múlt ködébe vesző időben valamikor bemondta a levegőbe Szalay Ferenc bukott polgármester, hogy 95 százalékos állapotban van a készültség, ami nagy derültséget váltott ki a városban. Nos, ezt az állítólag 5 százalékot sikerült is több hónap alatt leküzdeni, most már tényleg csak pár szösszenetnyi munka van hátra.
Ha minden jól megy, ősszel ki is nyithatnak.
Ez hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit szerdán tarott Györfi Mihály polgármseter és Lits László, a létesítménygondnoksággal megbízott Szolnoki Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója.
Persze a város lakossága már tűkön ül a ligeti fürdő megnyitásával kapcsolatban, volt olyan vélemény is, hogy ami kész van, azt meg kéne nyitni, de a városvezető hangsúlyozta, a bizonságra törekedtek.
A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy ha minden jól megy, akkor őszre nyitás előtti állapotban lesz a strand, aminek 17 medencéje lesz. Hogy pontosan mikor nyit meg, ha biztos lesz az időpont, időben bejelentik. A szakma döntésétől függ majd minden.
Azt is megtudhattuk, hogy a fürdő a keresztségben a Tiszaligeti Élményfürdő nevet kapja.