A szolnok citromsavgyár története már 10 éve nyúlik. Az alapkő 2014-es(!) letételekor Szalay Ferenc akkori fideszes polgármester magabiztosan állította, hogy 2015-ben a gyár már termelni fog. Szalay Ferenc szó szerint ezt mondta: „Szolnoknak és a környező településeknek jó hír, hogy az építkezés már a nyáron elkezdődik és a tervek szerint 2015 végéig elkészül a gyár, amely 400 embernek ad munkát, továbbá széles magyar beszállítói kört is foglalkoztat majd. A kormány kiemelt beruházássá minősítette a projektet.”

Ennek már tíz éve és a gyár azóta sincs kész. Azóta már tudjuk, hogy Szalay Ferenc akkori polgármester más esetben is mondott már nagyokat: elég, ha csak felidézzük a színház, vagy a ligeti fürdő felújítását. Ezek esetében is csak pár hónapocskát jósolt a város korábbi vezetője, amiből aztán évek lettek. Sőt, a ligeti fürdő a nyáron hiába volt már Szalay szerint 95 százalékban kész, még mindig nincs átadva!

A kínai együttműködésben beígért citromsavgyárnál is voltak figyelmeztető előjelek: a pénzügyi keret ugyanis csak nagy nehézségek árán lett meg, ennek ellenére Szalay magabiztosan ígérte, hogy egy év, és kész a gyár. Sőt, tavaly,
2023. május 16-án a szoljon.hu hírportál ezt a címet adta podcastjának:
„Szalay Ferenc: Jövőre már termelésbe áll a szolnoki citromsavgyár”
Nos, ehhez képest nagyon úgy néz ki, hogy ez az ígéret is kamu marad. A Jászkunline a napokban kint járt és fotókat készített az épülő beruházásról. A látványból arra lehet következtetni, hogy Szalay Ferenc ismét lyukra futott az ígéretével. Jó, ha a gyár jövőre elkészül – és akkor már nagyon optimisták vagyunk. Addig pedig a szolnoki embereknek citromsavgyár helyett marad a savanyú mosoly…
