Szolnoki küldöttség utazott ki a kínai fél költségén(!) Kínába, hogy a Szolnokra tervezett elektrolitgyár „eredetijét” tanulmányozhassa. Az egész ügyet nyomon követő STOP elektrolit gyár – Szolnok élni akar Facebook-csoport most közleményt adott ki a látogatás eredményéről, amiből úgy tűnik, a kínaiak a bolondját járatták a szolnokiakkal.

Már eleve az rossz ötlet volt, hogy az előzetes hírek szerint a kínaiak költségén utazhatott ki a szolnoki küldöttség. Aki fizet, az diktál ugyanis, ez mindig is így volt. Ráadásul előzetesen vélhetően nem volt semmi részletes megállapodás, amiben pontról pontra lefektették volna a látogatás körülményeit, azt, hogy mikor, mit nézhet meg a küldöttség, mit vizsgálhat. Már ekkor előjöhettek volna a problémák, vagyis hogy talán a kínaiaknak nem őszinte a mosolyuk.
Így aztán a STOP elektrolit gyár – Szolnok élni akar bejegyzése alapján azt lehet feltételezni, hogy a kínaiak a bolondját járatták a szolnokiakkal.
A delegációt elkísérte a Szolnok Tv is, ezzel kezdődik a STOP elektrolit gyár – Szolnok élni akar bejegyzése.
A posztban megjegyzik, hogy a delegáltjuk által adott 5 perces interjú és a kerekasztal beszélgetésen elhangzottak megvágva kerültek a riportba, így abból nem derül ki, ahogyan az aggályokat és továbbra is tisztázatlan kérdéseket fogalmazta meg az interjúban és a beszélgetés során.
A gyár létesítésével kapcsolatban továbbra is maradtak nyitott vagy aggasztó kérdések, ezekről hamarosan beszámolnak.
A poszt úgy folytatódik, hogy felteszik a kérdést, mi volt a gond a tanulmányúttal?
- Szombaton volt a gyárlátogatás, amikor nem teljes kapacitással működött az üzem, munkavállalóval szinte nem is lehetett találkozni.
- A helyszíni látogatáskor a teljes gyártási folyamat lépéseit csak a vezérlőben képernyőről lehetett látni.
- A delegációt nem engedték be az üzemcsarnokokba, csak az ajtókból lehetett benézni, és onnan forgathatott a Szolnok TV is. A riportban nem a Szolnok TV által készített felvételeket használták fel vágóképnek, hanem a gyár PR filmjéből vágtak be képeket, ám ezeket a helyszíneket a delegáció tagjai nem látták.
- Nem voltak láthatók a legkritikusabb technológiai lépések, például az alapanyag be- és a termék kiszállításkor alkalmazott átfejtéseket, ahol a legkönnyebben adódnak szennyezések.
- Nem mutatták be a szilárd és folyékony anyagok összekeverésének megoldásait, ami szintén a legkritikusabb szennyező kockázatot jelenti a gyártási folyamatban, de még az alapanyag és készáru raktárba sem volt lehetőség belépni.
- Nem kaptak megnyugtató információkat az oldószerek környezetbe jutásának megakadályozásához használt technológiai megoldásokról.
- Kérésre sem biztosítottak lehetőséget személyesen és valóságosan meggyőződni arról, hogy az ott alkalmazott technológia teljesen zárt rendszerű, azaz megfelel a Szolnokon létesítendő gyárnál a biztonság alapjaként hivatkozott (ígért) zárt rendszerű műszaki megoldásnak.
A posztban ezek után felteszik a kérdést: miért nem lehetünk nyugodtak?
- A megtekintett gyárban csak 2023 óta gyártanak elektrolitot.
- Abból, hogy nem mutatták meg a legkritikusabb technológiai lépéseket, arra lehet következtetni, hogy ott egyáltalán nem az itt „ígért” zárt rendszerben gyártanak. Ha ez így van, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon van-e egyáltalán tapasztalatuk zárt rendszerben történő gyártásban?
- Yibin egy 4,5 milliós város, onnan nagyjából 1,5 órányi buszozásra van az évi 120 ezer tonnás kapacitású gyár. Szolnok 66 ezres város, innen 1 kilométerre tervezik az évi 100 ezer tonnás kapacitású gyárat.
A poszt végén megjegyezték, hamarosan jelentkeznek a részletes beszámolóval.