Nemes lelkű motorosok lepték el Jászberényt. „Kék szívvel két keréken” címmel tartott ma hagyományteremtő jótékonysági rendezvényt a Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézmény.

A köszöntők után motorszenteléssel kezdődött a nap, majd a Phoenix Sportegyesület látványos küzdősport bemutatója következett.
Ezek után az intézmény fogyatékkal élők klubjának tagjai léptek a virtuális színpadra, később az óvodásoknak meghirdetett motoros verseny, a motoros felvonulás és a motorszépségverseny szórakoztatta az érdeklődőket.
A finom ebédet követően tombolasorsolás is volt, ahol számos nagy értékű ajándék talált gazdára.
A „Kék szívvel két keréken” jótékonysági kezdeményezés célja a szociális intézményben működő fogyatékkal élők nappali ellátásának támogatása volt. A programra látogatók adományaikkal a klub tagjainak közös kirándulásait segíthették.
Budai Lóránt polgármester megköszönte a Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézmény és minden segítőjük szervezőmunkáját, a támogatók önzetlen felajánlásait, a kedvezőtlen időjárás ellenére is megjelent motorosok nagylelkűségét, a közreműködők segítségét, valamint az érdeklődők mosolyát és adományait.