A debreceni I.K.SZ 98 Innovációs, Könyvvizsgáló és Szolgáltató Kft. végzi el a Szigligeti Színház felújításának átvilágítását. Erről hétfőn rendkívüli közgyűlésen döntött a város képviselő-testülete.

A mostanit megelőző közgyűlésre öt ajánlat érkezett, közülük választottak ki akkor egyet, ám ez ellen Györfi Mihály polgármester vétóval élt. A rmostani rendkívüli ülésre már csak három ajánlat érkezett, közöttük volt az I.K.Sz 98.
A Fidesz végig ragaszkodott a céghez. Hiába is mondta Borda Zoltán, a Szolnokért frakció vezetője, hogy jól gondolják meg, hogy nem egy nyílt pályázatot támogatnak. Megfontolásra javasolta a Fidesz-frakciónak, hogy gondolják azt át, jó-e az, ha olyan döntést hoz a közgyűlés, ami – nem gyanúsítva senkit sem – rossz szájízt adhat az embereknek: azt mondhatják a lakosok, hogy egy olyan cég kapta a munkát, amit a Fidesz hozott.
Fejér Andor volt alpolgármester, tanácsnok, Fidesz-képviselő szerint arra utaló jelek nincsenek, hogy az általuk preferált cég „be lenne kötve” a Fideszhez. Ha találnak ilyen jeleket, akkor megemeli a kalapját.
Az ellenzék szerint nyílt, különböző szempontokat figyelembe vevő pályázat korrektebbül szolgálná a korrekt átvilágítást, ám maradt a fideszes akarat, így a debreceni cég kezdheti meg a munkát. A cég ügyvezetője egyébként jelen is volt az ülésen.
A közgyűlést követően sajtótájékoztatón ismertette álláspontját Györfi Mihály. A polgármester – visszautalva az áprilisi közgyűlésen elhangzottakra – hangsúlyozta: bizottsági ülésen döntöttek akkor arról, hogy egyfajta szempontrendszer szerint válasszák ki az ellenőrző céget. A mai közgyűlés végül ennek ellenére döntött, a polgármester pedig ígérte, hogy „mindet megtesz, hogy a színház felújításának átvilágítása a lehető legkeményebb kontroll, és a legmagasabb, legbiztosabb garanciák mentén történjék.”
A legjobb döntés született – így értékelte a rendkívüli közgyűlésen történteket Töreki András, a Fidesz frakcióvezetője.
Györfi Mihály polgármester posztjában feltette a kérdést: mit akar eltitkolni a szolnoki Fidesz a színház felújításáról?
Mint közölte, végig ez a kérdés járt a fejében a mai közgyűlésen, miután a kormánypárti képviselők leszavazták azt a javaslatát, hogy a színház felújításának átvilágítását végző céget nyílt eljárásban, átlátható, egységes szempontok alapján válasszák ki.
Kiemelte, hogy a Fidesz frakciója egyetlen cég mellett lobbizott, amit a közgyűlési többségükkel élve meg is bíztak.
Ugyanakkor közölte, hogy ezzel azonban még nincs vége. Szerinte megvan a módja annak, hogy ha volt bármilyen fideszes mutyi vagy szabálytalanság a színház felújítása kapcsán, akkor az kiderüljön. Aláhúzta, hogy erről gondoskodni fog, mert ő Szolnok érdekét képviseli.
Emlékeztetőül: a színház felújítását a Böjtös Bau végezte el, amely a városban számos közbeszerzést nyert el. A cégvezető felesége a Fidesz szolnoki irodájának vezetője.
Forrás: Szolnok Tv és Györfi Mihály Facebook