Tizedikként zárta a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos szakmai versenyét a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet csapata.

A rangos szakmai vetélkedőt immár 13. alkalommal rendezték meg. A döntőbe azok a csapatok jutottak be, amelyek intézményi, majd vármegyei szinten is győztesek voltak.
Ennek köszönhetően valóban a szakma legjobbjai mérhették össze tudásukat. A szervezők a verseny helyszínén magas színvonalú kórházi szimulációs környezetet alakítottak ki, ahol a csapatok életszerű körülmények között, mediátorok közreműködésével és ambubabák használatával mutathatták be tudásukat, szakmai felkészültségüket, gyakorlatban bizonyítva hivatásuk iránti elkötelezettségüket.
A nap folyamán délelőtt elméleti tudásukról adtak számot a résztvevők, majd gyakorlati ápolási és elsősegélynyújtási feladatok vártak a versenyzőkre. Délutánra játékosabb vetélkedők következtek, többek között tájanatómia, MESZK-totó, villámkérdések.
A versenyt végül Komárom-Esztergom vármegye csapata nyerte. A szolnoki intézetet képviselő Dyastole Dream Team (Czinege Szilvia, Halász-Patkós Dóra, Szűcs Klaudia Noémi, Tóth Klaudia) a 10. helyen végzett – közölte a Hetényi kórház.