Jelentős előrelépések valósulnak meg az egészségügyi ellátás terén a Jász- Nagykun-Szolnok vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet és a Szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet együttműködésének köszönhetően. A két intézmény összehangolt munkája révén – a kiadott közlemény szerint – a szakellátások még hatékonyabbá, gyorsabbá és betegközpontúbbá válnak, biztosítva a legmagasabb színvonalú egészségügyi szolgáltatásokat a térség lakosai számára.

A tervek szerint idén júliustól a vármegyei kórház veszi át az ortopédiai ellátások túlnyomó részét, míg a Hetényi Kórház ápolási osztálya a MÁV Kórházban talál új, korszerű elhelyezést. Ezzel kapcsolatban adott ki közleményt az intézmény. Ezek szerint a változások célja az erőforrások koncentrálása és optimalizálása annak érdekében, hogy a betegek gyorsabban és hatékonyabban jussanak a szükséges ellátáshoz.
A szoros szakmai együttműködés eredményeként az ortopédiai műtétek aneszteziológiai hátterét július 2-től a Hetényi Géza Kórház orvosai helyben biztosítják. Emellett a magas rizikófaktorú betegek számára a legkorszerűbb intenzív terápiás háttér is rendelkezésre áll, hiszen tavaly decemberétől a sürgős vagy nagy kockázatú műtéteknek a Hetényi Kórház központi műtője ad helyet, garantálva a legjobb szakmai feltételeket.
A közlemény szerint az átalakítások révén a következő előnyök valósulnak meg:
Gyorsabb betegellátás: a magas kockázatú betegek rövidebb időn belül jutnak műtéti beavatkozáshoz, csökkentve ezzel a várólistákat.
Egyszerűsített betegutak: az ortopédiai és traumatológiai szakellátás egy intézménybe kerül, ezáltal az előjegyzés és a várólista kezelés is hatékonyabbá válik.
Korszerűbb infrastruktúra: a Hetényi kórház modern műtői és osztályai biztosítják a legmagasabb színvonalú ellátást.
Központosított szakellátás: az ortopédiai műtétek és a krónikus ápolás külön-külön intézményekben összpontosulnak, növelve az ellátás szakmai minőségét és hatékonyságát.
A változások összességében közel ötven egészségügyi dolgozót érintenek, akikkel a személyes egyeztetések már elkezdődtek. A zökkenőmentes átmenet érdekében minden szükséges engedélyeztetési eljárás lezajlik, így a költözések várhatóan június végére befejeződnek.
A közlemény hangsúlyozza, hogy a MÁV Kórházban továbbra is elérhető marad az ortopédiai szakrendelés, mind gyermekek, mind felnőttek számára. A betegellátás magas színvonala változatlan marad, miközben a struktúra optimalizálása révén az ellátási folyamatok még gördülékenyebbé és hatékonyabbá válnak.
A Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetbe történő ortopédiai osztály átszervezése egy stratégiai és hosszú távon fenntartható döntés, amely az orvosi, ápolási és gazdasági szempontokat egyaránt figyelembe véve biztosítja a legkorszerűbb és betegközpontúbb ellátást.
A közleményben az is olvasható, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság által jóváhagyott intézkedési terv mentén végrehajtott változások egyértelműen az egészségügyi rendszer fejlődését és hatékonyságát szolgálják.