Jászberényben a mezei őrszolgálat jelenleg hét emberrel lát el szolgálatot. Kiemelt feladatuk a neszűri és az öregerdei terület között húzódó „Hajtai határúton” lévő hulladékgyűjtő konténerek szabályszerű használatának rendszeres ellenőrzése, illetve a hulladék elszállításának koordinálása.

Itt az elmúlt évben több mint 100 alkalommal történt igazoltatás és több alkalommal irányítottak át a városi hulladéklerakó udvarhoz állampolgárokat.
Ezt a munkát elősegítendő, a közelmúltban az önkormányzat legyártatott és kihelyezett négy figyelemfelhívó molinót (összesen bruttó 116 ezer forint értékben), valamint a hulladékgyűjtő edények folyamatos megfigyeléséhez áramvételezési helyet építettek ki (bruttó 693 ezer forintból).
Budai Lóránt polgármester felhívta a figyelmet, hogy hulladék szabályos elhelyezése a Neszűrben élőknek is megoldott, hiszen – a megfelelő előírások mellett – a Regio-Kom jászteleki telephelyén, illetve a JVV NZRt. által üzemeltetett hulladékudvarba is ingyenesen lerakhatják a szemetüket.
További lehetőség az otthoni komposztálás, melyhez díjmentesen biztosítanak komposztáló edényeket.
A város vezetője nyomatékosan kér mindenkit, hogy vigyázzon a külterület tisztaságára.