Orbán Viktor a képviselői alapbért és a miniszterelnökségért járó fizetést is felveszi, így tavalyhoz képest bruttó 800 ezerrel nő a kormányfő bére.

Dől a pénz, persze leginkább nem a zsellérnéphez, hanem az országgyűlési képviselőkhöz. Megtakarítás megtakarítás hátán, ez derül ki a vagyonnyilatkozatokból, persze, már, akinél, míg továbbra is nagyon szegénynek mondható Orbán Viktor.
Pedig márciustól már 7,1 millió forintra emelkedik Orbán Viktor fizetése, miután a bruttó átlagkereset is emelkedett tavaly, számolta ki a 444.hu. A KSH kedden megjelent bruttó átlagbérre is vonatkozó adatai ugyanis azt is jelentik, hogy automatikusan emelkedik a parlamenti képviselők fizetése, így a miniszterelnöké is.
Így aztán egyebek mellett a szolnoki Kállai Máriának is emelkedik majd a fizetés, ami már így is szép összeg, jelenleg még 2 millió 651 ezer 13 forint havonta.