Ritkaság az, ha egy orvos praxist vállal manapság vidéken. Márpedig ezt tette egy iráni orvos, aki Túrkevén fogorvosi szolgálatot lát el február elejétől.

Új fogorvos érkezett Túrkevére – jelentette be Sallai R. Benedek.
A város polgármestere közölte, hogy dr. Tóth Ferenc tragikus hirtelenségű halála nehéz helyzetbe hozta a várost, hiszen az egyik fogorvosi körzet könnyen maradhatott volna ellátás nélkül.
A helyzetet kezelte dr. Jódi Pál fogorvos, fogszakorvos főorvos segítségnyújtása, aki azonnal rendelkezésre állt a szomszédos Mezőtúrról, hogy a körzet ne maradjon ellátatlan.
A főorvos azt követően is tovább biztosította a feladatellátást, hogy a finanszírozási feltételek jelentősen romlottak és a hivatalos egy év helyettesíthetőség letelt.
A polgármester szerint az ő személyének és hozzáállásának köszönhető az, hogy a körzet az elmúlt időszakig folyamatos ellátás alatt állt.
Most azonban új szakembert köszönthetett a városban a polgármester. Ő dr. Force Farokh Attila fogorvos, aki konzerváló fogászat és fogpótlástan, gyermekfogászat, fog- és szájbetegségek szakvizsgákat tett fogorvosként hazánkban.
A főorvos Iránban született és 2013. óta ott is dolgozott, míg korábban mind praxisa, mind családja is Magyarországhoz kötötte.
Valamennyi szakvégzettségét magyar egyetemeken végezte és kiváló referenciákkal kereste meg Túrkevét, felajánlva segítségét a betöltetlen praxis ügyében. A doktor a városba is költözött a közelmúltban, és február 1-től kezdte meg a Túrkeve II. számú fogorvosi körzet ellátását.