Ádám Csaba önkormányzati képviselő, a Párt ökle, Szolnok Menczer Tamása többször is felszólal a szolnoki önkormányzati közgyűlésen. Mondandójában lényegében semmi érdemleges, a várost előrevivő ötlete, javaslata nincs, kizárólag a hergelésre, fröcsögésre rendezkedett be a korábbi álcivil képviselő, aki mára tökéletesen belesimult a fideszes narratívába.

Meglepő módon reagált a Fidesz arra, hogy Szolnok ellenzéki polgármestere nem veszi fel a kormány által adott fizetésemelését. Györfi Mihály a legutóbbi közgyűlésen bejelentette: miután a Fidesz nehéz anyagi helyzetbe hozta a várost, ő a törvényben előírt fizetésemelését Szolnok megsegítésére ajánlja fel.
Ez először sokkolta a szolnoki fideszeseket, akik eddig épp a fizetésemelés miatt támadták az ellenzéki politikust, de aztán taktikát váltottak:
a szolnoki Fidesz most azért gúnyolja a polgármestert, mert az nem szedte meg magát és „egy petákja sincs”!
Az eset kicsit hasonlít arra, amikor Lázár János kijelentette, hogy „akinek semmije sincs, az annyit is ér”.
Egészen döbbenetes, hogy a közgyűlésen a szolnoki Fidesz egyik tagja, Ádám Csaba először azt a hárommilliós fizetést kezdte emlegetni, amiről Györfi Mihály világosan megmondta, hogy annak az emelését nem fogja felvenni, majd a fideszes képviselő azon kezdett gúnyolódni, hogy milyen alapon ajánl fel pénzt a polgármester a közösség javára, amikor „egy petákja sincs”.
Bár a város ellenzéki vezetője által felajánlott összeg egyáltalán nem éri el az emlegetett 6,6 millió forintot, a fideszes képviselő mégis azzal vádaskodott gúnyolódva, hogy a polgármester talán éhen hal, nem tudja a számláit fizetni, vagy „a gyors pénz reményében nem kívánt személyekkel köt alkut”.
Györfi Mihály minderre csak annyit mondott:
„Egészen elképesztő, hogy a Fidesz azon gúnyolódik, hogy én nem szedtem meg magam, hogy nem loptam .”
A döbbenetes videót ebben, a forrásként használt cikkben lehet megnézni.