Óriási erejű hangrobbanásról számoltak be többen a közösségi média számtalan helyi csoporjában néhány perccel 19 óra előtt Törökszentmiklósról, Szajolból, Besenyszögről, Tiszapüspökiből és még számtalan településről.

A Szolnok Hangja Facebook azt írta, hogy megkérdezik a hatóságot, és beszámolnak a válaszról.
A vármegye több helyi Facebook-csoportjában is beszámoltak arról, hogy szintén hallották a robbanást. Farmostól Jászberényen át Szeghalomig, Kunhegyestől Mezőtúrig, Tápiószelétől Tiszaföldvárig hallották a zajt.
Szolnokon a Széchenyi lakótelepen az ablakok is megremegtek, számolt be a fejleményekről Gergely. Ugyanezt tapasztalta Zagyvarékason Erzsébet és Jászladányon Beáta is.
Béla azt írta, hogy mát kéthete is volt ilyen, akkor délelőtt 9 órakor.
Norbi azt közölte, hogy: „Elindult a repülő rajt. Dübörög a gazdaság” – utalva Orbán Viktor gazdasági lázálmáról.
Volt, aki arról számolt be, hogy több robbanást is hallott egymás után.
Eszter megjegyezte:
„Már máskor is volt és akkor sem tudott senki semmit! Azért érdekes, hogy az egész megyében hallottuk és senki nem tud semmit…”
Bozsik Ferenc megyei és jászberényi önkormányzati képviselő azt közölte, hogy az este 7 körül tapasztalható nagy, robbanás jellegű zajjal kapcsolatban kereste a Katasztrófavédelem szolnoki központját, ahol azt a tájékoztatást adták, hogy VÉLHETŐEN ma repülőgépes hadgyakorlat zajlott Törökszentmiklós térségében, és annak lehetett egy ilyen hanghatás az eredménye. Vonulással járó eseményük nem volt, ijedtségre semmi ok!