Tóth Áron LMP-s önkormányzati képviselő, tanácsnok egyedüliként nem támogatta azt az előterjesztést, ami arra vonatkozott, hogy a város a tulajdonában lévő Olajbányász Kosárlabda Klub részére 42 millió forint támogatást nyújtson.

Viharos képviselő-testületi ülést tartott csütörtökön a szolnoki városi közgyűlés. A Fidesz-frakció tagjai sokszor személyeskedően, gúnyosan és fölényeskedően támadták a város vezetőjét, Györfi Mihályt, aki egy ponton meg is jegyezte, hogy számára úgy tűnik, a Fidesz-KDNP erősen visszasírja az előző fideszes polgármestert.
Egy előterjesztésben azonban különös egyetértés mutatkozott, ami az Olajbányász Kosárlabda Klub 42 millió forintos támogatásáról szólt. Voltak ugyan észrevételek, például hogy akkor ezek a kérések rendszeressé válnak-e a következőkben, hiszen decemberben is kért a klub 20 milliót, de elhangzott, a város jelen pénzügyi helyzete most ezt így kívánta meg. Ugyanakkor az is elhangzott, hogy először csak decemberben kellett az önkormányzathoz fordulni, hogy segítse tulajdonosként a klubot. A legnagyobb szponzor egyébként a város, utána az NHSZ, majd a Debreceni Egyetem.
Mint elhangzott, a város, de a megye szempontjából is a legeredményesebb klubról van szó. Hatvanöt szponzorral rendelkezik a klub, amelyek közül 55 szolnoki kötődésű. A klub az egész országban képviseli Szolnokot, amelynek éremre érmet halmoz és hoz dicsőséget.
Csősz Tamás ügyvezető igazgató azt is közölte, hogy a 42 millió forint a klub működéséhez elengedhetetlenül fontos, mert különben februárban nem tudnak bért fizetni.
Ez azonban nem hatotta meg Tóth Áront, az LMP országos alelnökét, városi önkormányzati képviselőt, tanácsnokot, aki az egész testület tagjai közül egyedüliként nemmel szavazott, vagyis számára úgy tűnik, nem számítanak a klub évtizedes értékei, brandja, kiemelkedő eredményei, a fiataloknak nyújtott példamutatása.