A MÁV olyan medve, amivel nem érdemes szórakozni. Kiszámíthatatlan. Ékes példája ennek a Szolnok-Jászapáti vonal, ahol hétfő éjjel menet közben lerohadt a mozdony. Nem ment tovább.

Hétfő este a Szolnokról 22:52-kor Jászapátira induló személyvonat helyett pótlóbusz közlekedik késéssel – közölte a MÁV hétfőn este fél 12-kor.
Az esetről a vonaton utazó Emesének is volt véleménye, amit egy közösségi oldalon fogalmazott meg.
Ezt írta: „A mai este Szolnok-Jászapátira közlekedő vonat mozdonya feladta a harcot és Szolnok szélén állunk. Azt az információt kaptuk, hogy visszahúzzák Szolnokig, de ott nincs másik mozdony, ezért valószínű, az éjszaka közepén várnunk kell vonatpótló buszra. Köszönjük, MÁV.”
És így is lett. Mint megtudtuk, pótlóbusszal kellett hazamenniük az utasoknak. De hozzátette, munka után nem volt kellemes egyórás késéssel hazaérni az éjszaka közepén.
Bernadett ehhez hozzászólva azt írta, hogy: „Ez Magyarország egyik legundoritóbb vonala amúgy is. Velem is történt már, hogy Ladányon azt mondta a vonat hűtővize, hogy szia, én felforrok, több mint 2 órát kellett várni egy vonatpótlóra.”
A meghibásodás, úgy tűnik, kihatással volt a keddi reggeli vissza vonatra is, mert a MÁV azt közölte, hogy a Vámosgyörkről Szolnokra 5:30-kor induló személyvonat helyett pótlóbusz közlekedik.