Február elsején újraindul a szülészet a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézetben. Mint ismert, előre nem látható esemény következtében aneszteziológushiány lépett fel a mezőtúri kórházban múlt kedden. Ebből fakadóan a szülészeti- és nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátás szünetelt.

Február 1-től újra lesz aneszteziológus a mezőtúri kórházban, így a szülészet is újra megnyitja kapuit két és fél hét kényszerszünet után. Hogy mi okozta a „leállást”, személyiségi okokra hivatkozva nem árulta el sem Herczeg Zsolt országgyűlési képviselő, sem Szűcs Dániel polgármester, akik a bejelentést megtették.
Az önkormányzatban frakciót alkotó Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület (TEKE) is megszólalt az ügyben. Mint közölték, szomorú, hogy előfordulhat, hogy nemhogy egy órára, de 18 napra leáll a szülészet. Azoknak a vezetőknek, akik most verik a mellüket, és dicsfényben úsznak, hogy újra lesz szülészet, felhívták a figyelmét, hogy nem történt semmi fejlesztés vagy javulás, csak a korábbi egészségügyi szolgáltatás visszaáll a rendes kerékvágásba.
A TEKE szerint a rendszerszintű hibákra továbbra sem kaptak választ. Feltették a kérdést, hogy miért fordul elő az, hogy egyetlen orvos kiesése ekkora zavart és leállást okoz? Mely szakrendelések nincsenek most ellátva? Mi lesz a hosszú hónapos várólistákkal? Hány orvos hiányzik a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet állományából? Mi lesz, ha az altatóorvos ismét nem tud munkába állni? Újra megáll az ellátás hirtelen?
Közölték, hogy a félinformációk mellett megkapták, hogy a helyi ellenzék, azaz ők, hogyan is viselkedtek. Miért merték kritikával illetni a helyi vezetőket, hogy 15 év 2/3-os kormányzás után itt tartunk? A TEKE szerint úgy tűnik, hogy az ellenzéktől is azt várják, hogy bólogassanak és tapsoljanak hangosan.
Nem fogunk – jelentették ki.
Kifejtették, hogy szerintük egészen szürreális, hogy a polgármester őket teszi felelőssé, ha nem jön a városba orvos, mivel az ellenzéki kommentek elriaszthatják őket. Az ellenzék jelezte, hogy ekkora hatásuk nincs a munkaerőforrásokra a városban, ellentétben azokkal, akik a várost és az országot irányítják teljhatalommal.
Mindazonáltal örömteli, hogy a szünet átmenetinek tűnik, viszont az irány és az, hogy ilyen egyáltalán előfordulhat, nagyon aggasztó – jelentették ki.
Ugyanakkor a kórházi dolgozónak kitartást kívántak és bizakodásuknak adtak hangot, hogy az egészségügy fényesebb jövő elé néz.