A Szolnoki Járási Ügyészség jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indítványozta egy 29 éves törökszentmiklósi férfi letartóztatását, mert lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt szerzett meg jelentős mennyiségű kristályt.

Az ügyészség indítványa szerint a fiatalember decemberben ismeretlen helyen és ismeretlen személytől új pszichoaktív anyagot, N-etil-norpentedront szerzett meg. A gyanúsítottal szemben december 13-án lakóhelye előtt rendőri intézkedésként ruházatot és csomagot vizsgáltak át, melynek során lefoglaltak összesen 287,30 gramm tömegű, fehér színű kristályos anyag, melyből N-etil-norpentedron (kristály) volt kimutatható.
A férfitól lefoglalt új pszichoaktív anyag tényleges hatóanyag tartalma 163-244 grammra becsülhető, mely meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát.
A férfi büntetett előéletű, jelenleg is több büntetőeljárás hatálya alatt áll, melyek közül a legutolsó – vagyon elleni bűncselekmények miatt – folyamatban lévő büntetőeljárásban a bíróság először letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat, majd a letartóztatás helyett szeptemberben – az I. fokú bíróság döntéséig – bűnügyi felügyeletet rendelt el, melynek során előírta a férfi számára, hogy törökszentmiklósi lakását csak külön engedéllyel hagyhatja el.
A járási ügyészség azért indítványozta férfi letartóztatását, mert a kiszabható büntetés nagyságára figyelemmel fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye. Ezen túlmenően előélete alapján megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el.
A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája a férfi letartóztatását elrendelte. Az ügyészség a nyomozási bíró döntését tudomásul vette, míg a letartóztatásba került gyanúsított és védője fellebbeztek a döntés ellen – közölte dr. Lánczi Rajmund csoportvezető ügyész, a Szolnok Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivője.
Az eset itt olvasható.