Igazán botrányos támadásnak lehettek szemtanúi a szolnoki közgyűlés ülését nyomon követők. Egy fideszes képviselő – mondhatni – alpári módon kérdezett rá, hogy ki is a hivatalban az a Magyar Attila? Ezzel együtt kibújt a szög a zsákból. Bebizonyosodott, hogy a Fidesz-KDNP-nek ennyit jelent az általa megfogalmazott hangzatos szlogen, a Szolnok hazavár: semmit.
Nos, az Agóra egyesület meg is adta a csattanós választ az érdeklődő képviselőnek.
Nézzük csak!
Ahogy az Agóra írta, szerintük újabb mélypontot értek el a Fidesz–KDNP pártszövetség szolnoki képviselő-testületének tagjai.
Az egyesület szerint a szeptember 11-ei képviselő-testületi ülésen fokozták a polgármester és a hivatalban dolgozó köztisztviselők elleni támadásukat: a hivatalba júliusban belépett, a polgármester munkáját közvetlenül segítő, többdiplomás, komoly elméleti és gyakorlati vezetői tapasztalattal, valamint érvényes nemzetbiztonsági ellenőrzéssel rendelkező köztisztviselőt támadtak meg úgy, hogy politikai kinevezettnek minősítették az adott személyt.
Az egyesület azon a véleményen van, hogy a kormánypárti képviselők akciója egyértelműen mutatja, milyen erkölccsel rendelkeznek, valamint azt is, hogy félelemből cselekedve a józan ész legapróbb alkatrészeit is sutba dobják.
Az egyesület megkereste az ügyben érintett, megtámadott személyt, aki egy velős önéletrajzzal válaszolt arra, mennyiben is minősül politikai kinevezettnek vagy szakembernek.
Nézzük!
„Sok mindent láttam már, átéltem, ezt még nem, de vártam, számítottam rá.
Klasszikus kádári munkás-paraszt családból származom, szüleim munkásemberek voltak. Én még láttam egyik nagyapám cselédkönyvét, jómagam abszolút első generációs értelmiségi vagyok. Édesapám is itt született, Szolnokon, én pedig a szolnoki MÁV-kórház első szülöttje vagyok: én avattam 1968. november végén a szülészetet. Ez akkora esemény volt, hogy a december 13-ai helyi újságban a főoldalra kerültem. Szoktam is dicsekedni, hogy kiszorítottam Nixont a címlapról.
Július 15-e óta dolgozom a Polgármesteri Hivatalban, közvetlen polgármesteri irányításban. Mióta itt dolgozom, többen is támadólag szóvá tették, miért is jöttem ide, mit csinálok én itt, egyáltalán szolnoki vagyok-e. Ez számomra mulatságos, különösen, mikor olyanok támadnak, akik jól ismerik az életutamat, vagy amikor olyanok teszik ezt, akik igencsak messziről érkeztek szülővárosomba. (Pedig nagy a megértésem feléjük is, hiszen marosvásárhelyi születésű nagymamám révén székely vérvonal is van bennem. És nem vált vízzé.)
Azt csak érintőlegesen jegyzem meg, hogy már az első héten megfenyegettek, majd ezt követte a második héten a következő, illetve az ehhez illesztett, jól ismert „suttogó propaganda”. Elképesztő meséket hallok vissza ismerősöktől arról, hogy milyen történeteket regélnek rólam ezek az alakok.
Mi az oka? Az új polgármester mellett elkezdett kiépülni egy szakmai közösség, olyan személyekből, akik nincsenek benne a várost 20 éve gúzsba kötő politikai-gazdasági összefonódásban. Jönnek (sőt: jelentkeznek, visszajönnek) az új emberek, akik tapasztaltak, láttak már mindent, nem omlanak össze a harctól, nem lehet sem megvenni, sem megfélemlíteni őket. És ez így már nem egy ember, akit el lehet taposni vagy meg lehet buktatni, mert: ez így már egy phalanx.
Ezt akarják megakadályozni, ezért most már személyükben támadják a szakembereket: ha nem tudják felgyújtani a széket, az is jó, ha elfűrészelik a széklábakat.
Szakmai és civil életutamat azzal intézték el ezek, hogy politikai kinevezett vagyok. Szóval: senki.
Ez a magamfajtánál röviden a következőt jelenti:
Van egy jogi végzettségem, jogi szakvizsgám, igazgatásszervezői diplomám, környezetvédelmi szakjogászi szakdiplomám. Írtam pár szakcikket, kettő hivatkozása megtalálható a jogászi szakma által használt Jogtárban is (jogi bibliográfia).
Fiatalon kidolgoztam az ún. szabályozó hatóságok jogelméleti hátterét (párhuzamos tanulmányt írtunk egy jogászprofesszor barátommal; mindkettő megjelent a Magyar Közigazgatás című lapban 23 évvel ezelőtt – mondom, fiatal voltam még). Ennek a jogelméleti munkának az eredménye az Alaptörvény 23. cikke (önálló szabályozó szervek), amelynek a konkrét megszövegezésében is benne voltam (igen, ez a mostani kormányzat kezdete).
Kidolgoztam az egykori Magyar Energia Hivatal (16 évet dolgoztam ott) új identitását, előkészítettem az új státusztörvényét és a szervezeti-működési szabályzatát (Szolnokon készült, hétvégenként, a munka utolsó fázisába vontam be pár kollégámat). Ennek eredményeként elkészült az a jogi és szervezeti struktúra, ami biztosította az ún. rezsicsökkentés végrehajtását. Szabad magyar fordításban: én adtam a kardot a kézbe. Kőkemény, profi munka volt, szakmailag büszke vagyok rá.
2001-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében megszerveztem az első hazai energiajogi kurzust, vázlatosan kidolgoztam egy energetikai szakjogászi képzés alapjait, amit 10 évvel később Pécsett meg is valósított egy ügyvéd barátom – de ebben én már visszamondtam a részvételt. A mai energiajogi szakjogászi képzéseknek ez volt az alapja.
2013–2015 között a Magyar Földgáztároló Zrt. felügyelőbizottságának voltam tagja, illetve elnöke.
1997 és 2021 között egy magánalapítványként működő, nagy társadalmi presztízsű szolnoki civilszervezetben voltam ötletgazda-alapító és végig az alapítvány kuratóriumi elnöke.
Tovább is van, mondjam még?
Állandó lakcímem eddig csak Szolnokon volt. 40 éves koromig az a kicsi, 42 négyzetméteres bérházi lakás volt az állandó lakcímem, ahová születtem.
Azok, akik évtizedek óta közpénzekből élnek, akiknek a politikai hatalom és a pénz a rendelkezésükre állt (azaz volt cselekvési lehetőségük), vajon mit tettek maguktól, saját erejükből (nem közpénzből, nem pártutasításra) ezért a városért? Mit tettek az emberekért, mit tettek a saját szakmájuk fejlődéséért? Milyen különleges személyes teljesítmény jellemzi vajon eddigi, közpénzekkel kirakott politikai életútjukat?
Vannak, akik hatalom és közpénz nélkül is hasznos tagjai a magyar társadalomnak.
Régen, a kollégiumi szobám falán függött egy idézet:
„Megtörhetnek, de meg nem félemlíthetnek.”
És egy hazai, székely mondás:
„Magyar ember gerince nem hajlik: törik.”
Aláírás, az elvárt módon:
dr. Magyar Attila
senki”
Nos, ennyit a szolnoki Fidesz-KDNP hangzatos szlogenjéről, a Szolnok hazavárról. Ja, ők csak azt várják haza, aki őket szolgálja hajbókolva, talpnyalva.
Ismét jó hírét vitték a közpénzből meghízott csinovnyikok Szolnoknak, kösz szépen érte! így aztán várhatjuk az orvosokat, rendőröket, és az egyéb szakmában tevékenykedőket, hogy tanulmányaik után hazajöjjenek és Szolnok fejlődését szolgálják tudásukkal…