Idős sértetteket károsított meg a jászapáti páros, akik nem létező gyermekük ellátására, majd temetésére kértek pénzt.

Egy 30 éves jászapáti férfi és 28 éves élettársa szeptember 1-jétől egy időskorú helyi lakostól különböző indokokkal – kerékpárjavítás, lélegeztetőgép-vásárlás, cukorbeteg gyermekük ellátása és temetési költségeinek fedezése – több alkalommal kértek pénzt, amivel 260 ezer forintot csaltak ki áldozatuktól.
Az elmúlt időszakban egy másik idős hölgyet is becsaptak Jászapátiban azzal a sztorival, hogy elhunyt a gyermekük, és a temetési költségre 250 ezer forintot kértek.
A gátlástalan elkövetők – akiknek gyermekük nem volt – kihasználták a sértettek életkorából fakadó hiszékenységüket és jóindulatukat.
Az idősek hozzátartozóiknak számoltak be a történtekről, akik feljelentést tettek a rendőrségen. A gyanúsítottakat kétrendbeli csalás bűntett miatt kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.
A rendőrség kéri, hogy akit a páros hasonló módszerrel megkárosított, jelentkezzen személyesen a Jászapáti Rendőrőrsön, vagy hívja a 06-56-504-280 telefonszámot, illetve tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon!