A szolnoki gyermektáborok helyzete olyan szintre jutott, hogy halaszthatatlan önkormányzati és hatósági beavatkozásra van szükség – közölte az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület.

A fideszes Szalay Ferenc irányította városvezetés terhét nyögi most is Szolnok. Egyebek mellett a szolnoki gyermektáborok ügyét.
Az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület szerint az ügy egyre átláthatatlanabb, és félő, hogy ha most nem lépnek, később szinte lehetetlen lesz rendet tenni.
Az egyesület azt írta, hogy mivel a konkrét dokumentumokhoz nem férnek hozzá, segítőik és saját kutatásaik alapján próbálták rekonstruálni a történteket.
Mint közölték, szerintük az ügy kulcsszereplője a Contact Mentálhigiéniás Konzultációs Szolgálat és annak vezetője, dr. M. B., aki az Agóra szerint ismeretlen tartalmú szerződéssel megszerezte a Szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány balatoni táborának üzemeltetési jogát „Kiskalandor Tábor” néven.
Az Agóra kutatásai szerint ezután a szervezet benyújtott egy pályázatot (GINOP-5.1.3-16-2017-00094), amellyel 51,5 millió forint támogatást nyert, sőt első ütemben már több mint 27 millió forint előleget is felvett. Hogy milyen jogcímen, az az Agóra tudomása szerint ma sem tisztázott.
Az viszont tény az Agóra szerint, hogy a nyertességet később visszavonták, és az előleget is vissza kellett fizetni.
Eddig akár „tanulságos ügy” is lehetne – de itt nem áll meg a történet.
Az Agóra úgy tudja, hogy a Contact ugyanis megrendelte egy jó hírű szolnoki építőipari cég, a Nike 26 Kft. munkáját, akik teljes felújítást végeztek a Balatonszepezd, Csuki út 8. szám alatt található, önkormányzati tulajdonú táborban. A munkát határidőre elvégezték, fizetséget azonban az Agóra közlése szerint egy fillért sem kaptak. A per évek óta húzódik, a vállalkozás pedig hiába fut a pénze után.
Közben az Agóra szerint a Contact táborhelyekre vonatkozó szerződése lejárt. A Szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány 2025. május 9-én hivatalosan is felszólította a szervezetet az ingatlan visszaadására – de ez a mai napig nem történt meg – írta az Agóra.
Az Agóra véleménye szerint ez azt is jelenti, hogy a Contact jogosulatlanul használja a tábort, az engedélyei érvénytelenné váltak, és bevételeket sem volna joga szedni.
Az Agóra egyesület így foglalta össze, hogy tudomásuk szerint mi a helyzet:
• Egy szolnoki vállalkozás 54 milliós munkát végzett, pénzét máig nem kapta meg.
• A Contact a felszólítás ellenére nem adja vissza az ingatlant.
• A szolnoki gyerekek évek óta nem jutnak táborozási lehetőséghez, pedig a feltételek megvolnának.
• A Szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány működése jogilag is kérdéses, hiszen elnöke és kuratóriuma rég lemondott.
Az Agóra azt is megjegyezte, hogy dr. Sámson László az augusztus 18-i rendkívüli közgyűlésre három előterjesztést is beadott a témában – de azokat „időhiányra” hivatkozva nem vették napirendre. Talán majd szeptemberben…
Az Agóra úgy véli, a helyzet viszonylag egyszerűen és gyorsan rendezhető volna, ha lenne rá akarat. Hogy miért nincs, arra reményeik szerint hamarosan választ kapnak.
A gyerektáborok ügyével kapcsolatban fontos emlékeztetni, hogy az egy fideszes csontváz, ami most dőlt ki a szekrényből…