Megújult a volt főiskolai sportcsarnok összes nyílászárója – közölte Szűcs Dániel. Mezőtúr polgármestere hozzátette, a Magyar Kézilabda Szövetséghez benyújtott sikeres pályázatuk eredményeként történhetett meg a csere.

A csarnok mellett az öltözőket és a vizesblokkokat, valamint a folyosókat és a lépcsőházban található ajtókat és ablakokat is érintette a felújítás. Az új ablakok és ajtók nemcsak szebbé tették az épületet, hanem jelentősen javítják annak energiahatékonyságát is. Ennek köszönhetően a sportcsarnok fenntartása gazdaságosabb lesz.
A pályázat sikeres megvalósítása mellett külön öröm volt a városvezető számára, hogy a kivitelezést helyi, mezőtúri vállalkozás végezte el.
A sportcsarnok nemcsak a sportolók számára fontos, hiszen báloknak, esküvőknek és számos közösségi programnak is otthont ad.
Azt is közölte a városvezető, hogy információi szerint a korábban benyújtott pályázatuk a csarnok további felújítására (például a már régóta esedékes tetőfelújításra) egyelőre tartaléklistára került.
Hogy ez jó hír-e, azt nem tudni.