Mint álmában, csönget egy picit, és közben a nyála folyik, olyan a Fidesz, amelyik már nagyon megnyerné a jövő évi választást. Most egy olyan elemzés látott napvilágot, ami szerint a jászberényi kettes választókerületet vinné a Fidesz. Vagyis a jó öreg bútordarab, Pócs János győzne, már ha ő lesz a Fidesz kiválasztottja.

A kutatás abban sántít egy picit, hogy annak eredményét Orbán Viktor kormányfő közölte a romániai Tusnádfürdőn. A kormányfő kijelentette, hogy a belső felméréseik szerint ha most vasárnap lennének a választások, akkor 106 egyéni választókerületből 80-at megnyernének, ami fölényes győzelmet eredményezne – írta az Index.hu.
Az egyik győztes körzet a jászberényi lenne, ahol a Fidesz magasan nyerne.

A választókerületben a felnőtt népesség 40,4 százaléka támogatná a Fidesz-KDNP-t egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson. A sorrend:
Fidesz–KDNP – 40,4 százalék
Tisza Párt – 25,8 százalék
Mi Hazánk – 5,8 százalék
Demokratikus Koalíció – 4,7 százalék
Jobbik – 2,7 százalék
Magyar Kétfarkú Kutya Párt – 2,4 százalék
LMP – 1,5 százalék
Momentum – 1,3 százalék
Párbeszéd – 1,3 százalék
MSZP – 1 százalék

Vagyis az a Pócs János nyerne – már ha őt indítaná a Fidesz -, aki többször is megbotránkoztatta az ország lakosságát különböző tetteivel, kijelentéseivel, amelyik már egy kisebbfajta könyvárnak szolgáltatnának anyagul, és aki újabban videóival borzolja a kedélyeket.
Persze az is lehet, hogy ez a kutatási eredmény csak terelés, hogy a hívek ne csüggedjenek…