Teljes mértékben tisztességtelennek és elfogadhatatlannak tartotta a versenyképes járások programba Túrkevétől elvont pénzt Sallai R. Benedek. A polgármester szakmailag most is rossznak véli ezt. Túrkevétől több mint 100 millió forintot – ahogy a városvezető fogalmazott – „cibáltak el (loptak el)” szolidaritási hozzájárulás címén annak érdekében, hogy járási programokat finanszírozzon a kormány. Megítélése szerint ez egy rossz intézkedés.

Ennek ellenére, ha valahogy sikerül visszaszerezni ezt a pénzt a városnak, akkor kész volt felülbírálni a véleményét. Most valamit kárpótolt a városnak a kormány, amiért hálás a polgármester.
Mint írta, több tervre is kaptak pénzt.
Közvilágítási rendszer fejlesztésére kiemelt fontosságú útkereszteződésekben és nagyobb forgalmú utcákban 12 millió forint fordítható. Ezzel megkezdik a legrosszabban megvilágított forgalmas helyeken a jelenlegi ledes rendszer cseréjét korszerű, dinamikus közvilágításra, ami segíteni fogja a biztonságosabb közlekedés feltételeit éjszaka és főleg a téli, korán estébe hajló időszakban.
Ebrendészeti és gyepmesteri feladatok fejlesztésére, gyepmesteri telep rekonstrukciójára, állatvédelmi feladatok jogszabályban előírt kötelezettségeinek teljesítéséhez (gondnoki telep részleges felújítása és állati hulladéktárolási infrastruktúra fejlesztése) 13 millió 800 ezer forintot kaptak.
Települési térfigyelési lehetőségek fejlesztésére, kamerarendszer kiépítésére a helyi bűnmegelőzés és bűnfeltárási infrastruktúra javítása érdekében (11 db kamerával a meglévő rendszer fejlesztése) 3 millió 800 ezer forint költhető.
Közterület-kezelést, közútkezelést, és egyéb közfeladat ellátását segítő eszközpark fejlesztése (eszközbeszerzés, kombinált járda és utcaseprő gép beszerzése) I. ütemére 16 millió 800 ezer forint juthat.
Mint megjegyezte, nem sok pénz, sokszorosát el tudná költeni a városra.