A Belügyminisztérium azt üzente a szolnoki embereknek, hogy nem kell aggódniuk a közbiztonságért – írtuk korábbi posztunkban. Mint ismert, a szolnoki közbiztonság miatt nyílt levélben kért segítséget Györfi Mihály polgármester, mire Pintér Sándortól az előbbi válasz érkezett.

Nincs miért aggódni – írta a Belügyminisztérium, miután nyílt levélben fordult Györfi Mihály a közrend fenntartásáért felelős belügyminiszterhez, hogy küldjön több rendőrt a városba.
A polgármester viszontválaszában azt írta, hogy „Hát akkor most meghívom Pintér Sándort, hogy jöjjön el Szolnokra és megmutatom neki, milyen állapotok vannak a vasútállomás környékén, meg a Széchenyi lakótelepen! Tapasztalja meg azt, ami Budapestről nem látszik!”
Hozzátette: „Ne azt nézze a Fidesz, hogy a szolnokiak leváltották Szalay Ferencet. Nem azért fizetünk csak idén 4 milliárd forintot a kormánynak, hogy cserbenhagyják az itt élő embereket!”
Közölte: „Az önkormányzat mindent megtesz a szolnokiak nyugalmáért és biztonságáért, de a közrend és a közbiztonság fenntartása elsősorban az állam feladata!”
Majd megkérdezte: „Pintér úr, mikor jön Szolnokra? Én várom.”