Hogy is mondta Pintér Sándor annak idején? Két hét alatt rendet teszünk, ugye, ezt mondta? Nos, ez a két hét már sokszorosan letelt, és csak rosszabb lett a helyzet. Szolnokon is betelt a pohár az ellenzéki polgármesternél, ezért megszólította a belügyminisztert.

Györfi Mihály nyílt levelet írt Pintér Sándor miniszternek.
„Az utóbbi hetekben olyan szintre süllyedt Szolnokon a közbiztonság, ami kétségbeejti az itt lakó polgárokat. Városunkban egyre gyakrabban történnek erőszakos, vagy droghasználattal összefüggő bűncselekmények, melyek alapjaiban rengetik meg a szolnoki emberek biztonságérzetét. Kijelenthető: nálunk semmi nyoma Orbán Viktor meghirdetett programjának, miszerint háromszoros erővel fognak fellépni a drogokkal kapcsolatos bűncselekmények ellen, és megvédik a gyerekeinket.
Miniszter úr! Elég volt az üres szavakból! Rendőröket szeretnénk látni Szolnok utcáin és határozott fellépést a bűnözéssel szemben!
Polgármesterként és apaként sem nézhetem tétlenül, hogy jelenleg nem képesek megvédeni a szolnokiakat, a gyerekeinket. Városunk nem válhat olyan hellyé, ahol az emberek félnek éjjel hazamenni, vagy ahol az utcákon nem lehet nyugodtan sétálni, mert mindennaposak az atrocitások.
Ezért kérem Önt, hogy a Belügyminisztérium haladéktalanul vizsgálja meg a szolnoki helyzetet, és tegyen konkrét, érdemi lépéseket annak érdekében, hogy a közrend helyreálljon, és a szolnoki polgárok újra biztonságban érezhessék magukat a saját városukban.
Különösen az alábbi területeken kérem a beavatkozást:
A járőrszolgálatok megerősítése és rendszeresítése, különös tekintettel a belvárosra, valamint az esti és éjszakai órákra, amikor a legtöbb incidens előfordul.
A droghelyzet kezelése és visszaszorítása, amely egyre szorosabban összefonódik a rendbontásokkal és a közösségi együttélés szabályainak semmibevételével.
Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata aktív partnerként kíván közreműködni a megoldásban. Ennek érdekében már vizsgáljuk, hogy az önkormányzati városrendészet létrehozásával, valamint a polgárőrség és a rendőrség szorosabb együttműködésével hogyan tudjuk hatékonyan támogatni az állami rendfenntartó szervek munkáját.
Bízom benne, hogy Miniszter Úr partnerként tekint ránk ebben az ügyben, és rövid időn belül olyan intézkedéseket kezdeményez, amelyek érdemben szolgálják Szolnok lakosságának védelmét.
Egyúttal személyes egyeztetést is kezdeményezek, melynek célja, hogy közösen találjunk hosszú távú megoldásokat a jelenlegi tarthatatlan állapot megszüntetésére. Szolnok nem maradhat magára, amikor a város rendje, biztonsága és a jövő generációinak nyugalma forog kockán.
Az általam javasolt találkozó egyeztetésére a Polgármesteri Hivatal készséggel áll rendelkezésre.
Az ügyben a szolnokiakat minden lépésről tájékoztatni fogom.”
Tisztelettel:
Györfi Mihály
Szolnok Megyei Jogú Város Polgármestere”
Szolnokon legutóbb egy szórakozóhelyi verekedés verte ki a biztosítékot, ahol állítólag két lányt nem engedtek be, ezért családtagjaik tértek vissza a helyre, ahol aztán tömegverekedés tört ki.