Május végén derült ki, hogy hiába ígérte Orbán Viktor, mégsem kapnak a nyugdíjasok áfa-visszatérítést az élelmiszer-vásárlásaik után: a havi 10-15 ezer forintosnak ígért támogatás helyett meg kell elégedniük egy egyszeri, 30 ezer forintos élelmiszer-utalvánnyal.

A kormány ezzel enyhítené az időseket fokozatosan terhelő inflációs hatásokat – az őket terhelő úgynevezett nyugdíjasinfláció az év elején még 5 százalék fölött volt, és júniusban is 4,7 százalékot mért a KSH (miközben a nyugdíjakat mindössze 3,2 százalékkal emelték az év elején).
A Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas tagozatának közleménye szerint azonban még ezzel az eredeti ígéret töredékét jelentő juttatással is trükközik a kormány, pontosabban elrejtett a szabályozásban egy apró, de kellemetlen aknát. Az erről szóló kormányrendelet ugyanis azt mondja ki, hogy az utalványokkal érkező „egyetemes postai szolgáltató a kézbesítést kizárólag egyszer kísérli meg. A postai kézbesítés eredménytelensége esetén az ismételt kiküldés iránti kérelmet – a kincstár honlapján közzétett módon – a nyugdíjfolyósító szervnél kell előterjeszteni”.
Vagyis aki épp akkor nincs otthon, amikor a postás meghozza az utalványt, az nem mehet be azért, mint egy ajánlott levélért a postahivatalba, és újbóli kézbesítést sem kérhet egyszerűen a postától, mint egy levél esetén, hanem kérelmet kell küldenie a nyugdíjfolyósítóhoz. A szakszervezet szerint ezzel a bonyolult szabályozással nyugdíjasok tömegeit, éppen a legszegényebbeket foszthatja meg a kormány „még ettől a kis segítségtől is”, és ha tényleg ez lesz „a kézbesítés végleges módja, akkor a kormány által fantasztikusnak tartott segítségről tömegek fognak lecsúszni” – írta a 444.hu.