A Szolnoki Járási Ügyészség jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy nővel, 2 férfival és 2 fiatalkorú fiúval szemben, akik együttműködve egy pénzváltó széfjét ürítették ki Szolnokon.

A vád szerint a 24 éves I. rendű vádlott férfi 2024. májusában elhatározta, hogy élettársa, a 34 éves II. rendű vádlott segítségével – aki a sértett cég alkalmazásában állt – nagyobb összeget tulajdonít el egy szolnoki pénzváltó üzletéből. A megvalósítás érdekében a nő az üzlet bejárati és belső ajtajának kulcsát lemásolta és átadta a férfinak.
A férfi ezen kívül megkérte ismerősét a – felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló – 22 éves III. rendű vádlottat – közölve vele a tervezett cselekményének lényegét -, hogy a tulajdonát képező személygépkocsiját – a bűncselekmény elkövetése és a helyszínről történő gyors távozás érdekében – adja kölcsön számára. A férfi kérésének eleget téve a III. rendű vádlott a cselekményt megelőző napokban, átadta személygépkocsiját az I. rendű vádlottnak
Mindezeket követően 2024. május 27-én a nő az délutáni órákban – közvetlenül az üzlet zárását megelőzően – a pénzváltó üzletében lévő páncélszekrény ajtaját szándékosan nyitva hagyta azért, hogy a lopást megkönnyítse, valamint egy fals riasztást is generált, hogy biztosítsa azt is, hogy az üzletbe telepített riasztó berendezés ne lépjen működésbe a bűncselekmény elkövetésének idején.
Ezt követően a nő élettársa az esti órákban a pénzváltó üzletébe a lemásolt kulcsokat felhasználva bement, és a nyitva hagyott széfből több mint 32 millió forint összértékben lopott el különböző valutát és forintot. Az elkövetésében 2 fiatalkorú fiú is segítséget nyújtott a gyanúsítottnak, akik a bűncselekmény helyszínének közelében figyeléssel biztosították, hogy a férfi cselekményét zavartalanul végrehajthassa.
A bűncselekmény elkövetését követően I. és II. rendű vádlottak, a III. rendű vádlottól kölcsönkért személygépkocsival azonnal Ausztriába távoztak.
A több mint 32 millió forintos elkövetési értékből alig 5 millió forint térült meg a vádlottaktól történt lefoglalása útján.
Az ügyészség vádiratában a fiatalkorú bűnsegédekkel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását és pártfogó felügyeletük elrendelését, míg három felnőttkorú társukkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, továbbá azt, hogy a gépkocsit is kobozza el a bíróság. Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog döntést hozni – közölte a Szolnoki Járási Ügyészség.