A szolnoki Nyerges Zsolt veheti meg a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-t. Egészen meglepő és váratlan az az összefonódás, ami a napokban került a Gazdasági Versenyhivatal asztalára.

A július 3-án benyújtott bejelentés arról szól ugyanis, hogy „a N.E.Z. Capital Kft. egyedüli irányítást szerez a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. felett, ezáltal pedig a Nyerges Csoport irányítása alá kerül”. Már ha a GVH áldását adja az összefonódásra.Köznyelvre lefordítva az történik tehát, hogy Simicska Lajos egykori jobbkeze, aki 2018 nyarán vette át Simicska Lajostól a Fidesz egykori pénztárnokának komplett cégbirodalmát, majd egy érintéssel tovább is passzolta Orbán Viktor köréhez, most egy igazi nagyvaddal gyarapodhat. Pintér Sándor belügyminiszter egykori cégét szerezné meg.
Hogy vajon most is hasonló történik-e majd, mint egykoron a Simicska-birodalommal, vagyis Nyerges Zsolt csak egyfajta közvetítői, átmeneti tulajdonosi szerepkört tölt be, az egyelőre nem tudható.
A N.E.Z Capital Kft. egyébként egy egészen friss alapítású cég, idén április 11-én hozták létre a kötelező 3 millió forintos törzstőkével, fő tevékenységi köre üzletviteli, egyéb üzletvezetési tanácsadás. Ez alapján tehát nem látszik, miből veheti meg a Civil Zrt.-t a N.E.Z., mivel a cégbírósági dokumentumok alapján egyelőre nem tőkésítették fel a céget, könnyen lehet, hogy valamilyen kölcsön segítségével szerzi meg a zrt.-t.
Forrásra márpedig szükség lesz, hiszen a Civil Zrt. igen nagy cég. A legutóbbi beszámolója szerint az előző évi 26,3 milliárd forint után tavaly 28 milliárd forintos bevételre tettek szert, melynek döntő része (96,65 százaléka) biztonsági szolgáltatási tevékenységből származott. Végül az előző évi 4,1 milliárd után 10,1 milliárd forintos profittal zárta a tavalyi évet a Civil Biztonsági Zrt., ami annak köszönhető, hogy a leánycégektől osztalékként 8,9 milliárd forintot kapott, ami egészen kimagasló összegnek számít a cég történetében.
A tulajdonosok a tavalyi eredmény után 9 milliárd forint osztalékot szavaztak meg maguknak. Ezzel együtt 2022-ben és 2023-ban összesen 25 milliárd forintot vettek ki a Civil Biztonsági Zrt.-ből a tulajdonosok.