Újabb ostoba videóval jelentkezett Pócs János, jászsági fideszes parlamenti képviselő. A gúnyolódó, önelégült, vigyorgó Pócs János a levágott sertéssel és a perzselt bőrébe karcolt alkotással újra bizonyította, hogy a fideszes lejtőn nincs megállás. A jelszó: mindennapi eröltetett gyűlölködésünket add meg nékünk ma, és ezt a fideszesek hozzák is.

Képes volt egy disznót levágni Pócs János képviselő, hogy bizonyíthassa: a Fidesz a tökéletes vergődésbe ment át.
A gondosan összeherdált, felépített rendszer reped, nincs már köze a józan valósággal, erre utal a repülőrajt, az egy nap alatt béke lesz Trumppal, az infláció alacsony, a bérek kilőttek, jön az aranykor és a többi üres, utólag bizonyított lózung. Az utolsó ilyen nagyot- és ellentmondás a nem lesz Pride kijelentés és a több százezres tömeg közti valóságban testesült meg.
Ahogy Török Gábor elemző is mondta, ez a hozzáállás itt már nem biztos, hogy elég lesz. A menczeri erőlködés, amihez most felzárkózni igyekszik Pócs János is, egészen nevetségessé teszi a kormánypártiakat.
A közönség ezeken a bohóckodós, ráadásul kontraproduktiv produkciókon ujjal mutogatva kacag, hahotázik. Az üres poénok persze a mélyen hívőknek még elmennek, de a szellem a palackból már kiszabadult.
Úgy hívják, hogy Tisza Párt, Magyar Péter.
Ellene már kevés a Lázárinfó. a fideszes hirdetéscunami a közösségi térben. Görcsös poénok ezek már. Az élővilág mindig bizonyítja, hogy a legerősebb farkas adja a falka alfahímjét. Hiába is volt valaki éveken át a legerősebb, egy idő után, mert meggyengült, át kell adnia a helyét másnak.
Ezt látjuk most is. És az átvert választók többsége már alig várja, hogy a soha nem volt, hazug, meggyengült, összelopott NER (ne felejtsük, mit jelent: Nemzeti Együttműködés Rendszere) végre végleg kimúljon. A rendszer eddigi élete során már mindenkibe belerúgott, és már az utolsókat rúgja.
Reped.
Egyebek mellett a csodafegyverként (ami valójában bumeráng) bevetett Pócs Jánosnak is köszönhetően.