A vármegyei közgyűlésben az a legnagyobb probléma, ha az ellenzéki képviselők elmondják az igazságot, akkor a fideszesek elkezdenek sopánkodni – jelentette ki Mészáros Dávid DK-s önkormányzati képviselő a vármegyei közgyűlés pénteki ülésén. Az ellenzéki képviselő Lázár János miniszter „karcagi maffia” kijelentéséről érdeklődött, illetve előterjesztést fogalmazott meg a túrkevei úttal kapcsolatban is, amit a fideszesek lesöpörtek az asztalról.

A magyar politika nem szűkölködik fordulatokban, de amit a minap hallottunk Mezőtúron, az még ebben a műfajban is figyelemre méltó volt – mondta napirend előtti felszólalásában Mészáros Dávid. A DK vármegyei önkormányzati képviselője kifejtette, Lázár János, a Fidesz egyik legbefolyásosabb politikusa nyilvánosan, a mezőtúri Lázárinfón kijelentette, hogy F. Kovács Sándor a karcagi maffia tagja. Mészáros Dávid aláhúzta, nem egy ellenzéki politikus, nem egy ellenzéki blog, nem egy névtelen kommentelő, hanem a Fidesz egyik kormánytagja mondta ezt saját párttásáról.
Egy olyan személyről mondta ezt, aki a jelenlegi közgyűlési elnök, Fazekas Gábor Gyula közvetlen főnöke volt évekig. Ha jól értjük, akkor most egy olyan közgyűlési elnök ül jelenleg a vármegyei közgyűlés élén., aki évekig volt ennek a „maffiatagnak” a közvetlen kollégája – folytatta tovább a politikus.
Ha Lázár Jánosnak hinni lehet, akkor nem egy most szerveződő szervezetről van szó. Mészáros Dávid feltette a kérdést, hogy ki tartozik a karcagi maffiához? Ki szervezi azt? Milyen feladatai vannak? Mit jelent ez a vármegyében élőkre nézve?
Az ellenzéki politikus beszéde közben fideszes képviselők fejezték ki nemtetszésüket, amire Mészáros Dávid úgy reagált, hogy a közgyűlésben az a legnagyobb probléma, ha az ellenzéki képviselők elmondják az igazságot, akkor a fideszesek elkezdenek sopánkodni.
Ha már Lázár János karcagi maffiáról beszél, akkor nézzünk az igazsággal szembe – folytatta az ellenzéki politikus. Ő annyit kér, hogy a közgyűlési elnök tájékoztassa a közgyűlést arról, hogy mit tud erről a maffiáról? Ő is ebben a maffiarendszerben dolgozott-e? Megkérdezte azt is, hogy ki érzi a fideszes képviselők közül a karcagi maffia tagjának?
A politikus szerint, ha a közélet szereplői azzal vádolják egymást, hogy maffiatagok, akkor az ellenzéknek kötelessége erről kérdezni, hiszen mégiscsak egy miniszter jelentette ezt ki.
Fazekas Gábor Gyula elnök úgy reagált erre, hogy ha valaki ismeri Lázárt, akkor tudja, hogy ez a kijelentés a részéről egy dicséret volt. Ezzel a kifejezéssel dicséri meg azokat, akiknek a munkáját elismeri. Hozzátette, a karcagi maffiához ilyen alapon akár az ellenzéki Vadai Ágnes, vagy Lukács László György is hozzátartozhat, hiszen ők is karcagi politikusok.
Fazekas Szabolcs kormánypárti képviselő szerint Karcag egy kiváló képességű hely, sok politikust adott az országnak, egyebek mellett a kommunista honvédelmi minisztert, Czinege Lajost is. Szerinte a karcagi maffia kifejezés Lázártól egy ártatlan vicc, egy elszólás volt. Úgy vélte, hogy Lázár János valószínűleg a DK-ra gondolt, amikor ezt emlegette.
Egy fideszes képviselő úgy vélte, hogy egy színházban ül és egy színdarabot lát. Szerinte Mészáros Dávid csak szereplési vágytól hajtva szólal fel, de ez neki rendkívül unalmas és arrogáns. Azt javasolta a képviselőnek, ha ez a téma érdekli, akkor menjen fel Lázár Jánoshoz és kérdezze meg tőle, ugyanilyen fennhangon.
Mészáros Dávid úgy reagált, hogy azért olyannal, hogy „karcagi maffia” nemigen viccelődik egy politikus. Kijelentette, a közgyűlés egy olyan forma, ahol a vármegye ügyeiről lehet kérdezni, tájékozódni.
Ezt követően – utalva a fideszes Harcosok klubjára – egy harcos feliratú pólót ajándékozott Fazekas Szabolcsnak azzal, ha már olyan nagy harcos, akkor viselje büszkén ezt a „díszegyenruhát”. Az ajándék viszonzása volt annak, hogy a korábbi közgyűlésen Fazekas egy menekülési tervet adott át Mészáros Dávidnak.

Ezt követően rátértek a napirendi pontok tárgyalására. A sorban első volt a megye gazdaságának helyzete, amihez kapcsolódva Mészáros Dávid egy javaslattal élt.
Azt kérte a közgyűléstől, hogy szavazzák meg, hogy a vármegyei elnök tárgyaljon a túrkevei-kuncsorbai út helyzetéről az építési és közlekedési miniszterrel.
Lázár János ugyancsak mezőtúri fórumán ugyanis egy túrkevei fideszes képviselő – akinek kérdésre válaszolva hozta fel amúgy a „karcagi maffia” kifejezést Lázár – felvetette, hogy milyen rossz állapotban van a 4203-as túrkevei út egy szakasza. Negyven éve mindenki csak ígérgeti a felújítást, de semmi sem történt. Lázár azt mondta, ő nem ígérget, ő meg is csinálja.
A DK-s politikus kijelentette, hogy Túrkeve ugyanúgy megérdemli, hogy normális összeköttetést kapjon, mint bármely más magyar település. Azt kérte a közgyűléstől, hogy a túrkevei útszakasz ügyét vegyék napirendre és fogadják el azt az előterjesztését, miszerint a vármegyei közgyűlés elnöke kezdeményezzen egyeztetést Lázár Jánossal a 4203-as út felújításának ügyében. A megtett lépésekről, eredményekről a következő közgyűlésen számoljon be az elnök.
Hangsúlyozta, javaslata nem politikai, hanem szakmai alapú. Ez a túrkeveiek érdekét szolgálja.
A kormánypártiak felhívták Mészáros Dávid figyelmét arra, hogy sürgősségi indítványt két nappal a közgyűlés előtt írásban lehet megtenni, illetve néhány fideszes képviselő politikai színjátéknak, bohóckodásnak tekintette a képviselő javaslatát, ezért leszavazták, hogy vegyék azt napirendre.
A közgyűlés ezután egyéb napirendi pontokkal folytatódott.