2006 után egy éve, 2024. június 9-én búcsúzott a polgármesteri széktől Szolnok fideszes polgármestere, az önkormányzati választáson nyert az ellenzéki jelölt, Györfi Mihály.

Ahogy öt évvel korábban, tavaly is nagyon kiélezett verseny alakult ki Szalay Ferenc (Fidesz–KDNP) és ellenzéki kihívója között.
2024-ben Györfi Mihály indult az MSZP–DK–Párbeszéd-Zöldek–Jobbik–Momentum–Agóra Egyesület–Tegyünk Szolnokért Egyesület jelöltjeként ellene, és 375 szavazattal le is győzte Szalayt.

2019-ben Radócz Zoltán volt a kihívó, akkor még ennél is kisebb különbség volt, 252 szavazat döntött.
Nagyon fontos megjegyezni, hogy akkor az LMP is tagja volt az ellenzéki koalíciónak, míg most külön indultak a polgármester-választáson, Tóth Áron a voksok 9,55 százalékát vitte el.
Tóth egyébként a mérleg nyelve, mert a képviselő-testületben ő az egyetlen LMP-s, miközben a Fidesz 9 helyzet szerzett, a Györfi mögött álló konglomerátum pedig 7-et.
Szalay 2006 óta volt Szolnok polgármestere, ezzel párhuzamosan 2002 és 2014 között országgyűlési képviselőként is dolgozott, tizenhárom éven keresztül, 2023-as lemondásáig pedig a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke is volt.
Tavaly ősszel aztán hálából a kormányzat Szolnok és környéke fejlesztése miniszteri biztossá nevezte ki Szalay Ferencet.