Húsvéthétfőn kezdett ámokfutásba a férfi Szabolcsban. Az autós üldözés után balesetet is okozott a berettyóújfalui orvos.

Forrás: Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség
Egy szabolcsi településen április 21-én egy rendőr karjelzéssel megállította egy jármű vezetőjét, hogy húzódjon félre, aki a jelzésnek nem tett eleget. Kikerülte a rendőrt és továbbhajtott.
Az autós üldözés során néhány kilométer után balesetet szenvedett, majd a mellé érő rendőrt is majdnem elütötte.
Május 14-én másodfokon elrendelte a Debreceni Törvényszék az orvos házi őrizetbe helyezését. A Tények most további információkat osztott meg az esetről; úgy tudja, hogy a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gróf Tisza István Campus orvosa volt az a férfi, aki húsvéthétfőn indult el ámokfutó útjára Szabolcsban-Szatmár-Bereg vármegyében.
A megalapozott gyanú szerint április 21-én, hétfő este a férfi érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett a terepjárójával egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen, amikor egy rendőr karjelzéssel megállásra utasította.
A gyanúsított észlelte a jelzést, de azt figyelmen kívül hagyva balra kormányozta járművét és kikerülte a rendőrt, majd gyorsítva elmenekült.
A férfi az őt üldöző szolgálati mikrobusz fény- és hangjelzése ellenére sem állt meg. A gyanúsított pár kilométer megtétele után személyi sérüléssel járó balesetet okozott, és az úttestről lesodródott. Ekkor a rendőrök közvetlenül a terepjáró jobb oldalánál álltak meg a busszal.
Amikor a gyanúsított meglátta, hogy az egyik rendőr a vezetőoldali ajtót kinyitva megpróbál kiszállni, nagy gázt adott, és megindult előre a terepjárójával. A balesetet a rendőr csak úgy tudta elkerülni, hogy gyorsan visszaugrott a kisbuszba, így kizárólag a gyors reakciójának köszönhető, hogy nem szenvedett súlyos sérülést. A férfi a rendőrségi járművet több méteren át tolta előre, míg meg nem állt.
Az ügyészség közlése szerint a férfi esetében az ittasság gyanúja is felmerült.
Az elsőfokon eljárt Debreceni Járásbíróság álláspontja az volt, hogy a terhelt esetében nem áll fenn a szökés, elrejtőzés veszélye, szabadlábon hagyása mellett is biztosítható a büntetőeljárásban való jelenléte. A bűnismétlés veszélyét sem látta megalapozottnak a gyanúsított esetében. Az elsőfokú bíróság szerint mivel a gyanúsított orvos, társadalmi érdek, hogy dolgozni tudjon.
Az ügyészség fellebbezése folytán eljárt Debreceni Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését és négy hónapra, szeptember 13-ig elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét.
A Debreceni Törvényszék indokolása szerint a szökés, elrejtőzés veszélyét az is megalapozza, hogy a jogszerű rendőri intézkedés alól ki akarta magát vonni a gyanúsított, akit több kilométeren keresztül kellett üldözni az elfogása érdekében. Ez a törvényszék álláspontja szerint az elérhetetlenné válás irányába ható adat.
A Debreceni Egyetem sajtóirodája a Haon.hu megkeresésésére azt válaszolta, az ügyben a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Elnöki Hivatala belső vizsgálatot indított, melynek részleteiről a személyiségi jogok védelme miatt további tájékoztatást nem áll módjukban adni.