Az ügyészség temetkezési hely megrongálásával elkövetett rongálás, és temetkezési hely megsemmisítésével elkövetett rongálás bűntette miatt indítványozta annak a 35 éves törökszentmiklósi férfinek a letartóztatását, aki ámokfutóként rongálta a sírokat Törökszentmiklóson.

A megalapozott gyanú szerint a férfi május 6-án, délután, Törökszentmiklóson, a Petőfi úton található Református Temetőben 22 sírhelyet is megrongált, ebből kettőt megsemmisített.
Volt, ahol letörte a fejfát, de a legtöbb esetben a feliratot tartalmazó sírköveket, fejfákat a sírra borította.
Az eddigi adatok szerint a sírokban okozott kár 60.000 forint és 3.000.000 forint között van, attól függően, hogy miből készült a sír, és azon milyen mértékű sérülés keletkezett.
Az ügyészség szerint a jelenleg is felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló, e cselekményét kitartó szándékkal, sorozat jelleggel, kirívó gátlástalan módon elkövető férfi esetében megalapozott a szökés elrejtőzés, és a bűnismétlés veszélye is.
A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a férfi letartóztatását, amit a férfi tudomásul vett, azonban a védője nem volt jelen, így a döntés még nem végleges.- közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség.