Részlegesen megnyitott a Ceglédi Kosárlabdacsarnok a Rákóczi úton. A több mint 3200 négyzetméteres létesítményben már zajlanak a felnőtt- és utánpótlás edzések. A mintegy 3.6 milliárd forintos beruházással mérföldkőhöz érkezett a kosárlabdasport Cegléden – írta Cegléd hivatalos oldala a napokban. A létesítmény alapkövét egyebek mellett Szalay Ferenc volt szolnoki polgármester rakta le, még – figyelem! – 2017. június 22-én.

Szalay Ferenc volt szolnoki polgármester nem igazán tűnik kabalának fontos beruházásoknál. Ahol ő rakott le alapkövet, ott minden beruházás csúszott. Késett többek között a szolnoki színház, a tiszaligeti fürdő, a Vár Látogatóközpont átadása is, annyira, hogy a felsoroltak közül a ligeti fürdő még mindig nincs kész…
Nos, a volt szolnoki városvezető jelen volt a ceglédi kosárcsarnok alapköve letételén is, mint a kosárlabda szövetség akkori elnöke. Akkor, tehát 2017-ben, az hangzott el, hogy egy év múlva a csarnokban már pattogni fog a labda.
Jaj, de sokszor futott már ebbe a késbe bele a volt szolnoki polgármester! Ő ugyanis mindig arról delirált, hogy amit elkezdenek, az jövőre készen is lesz. Hát, ez nem egészen így működött…
Ráadásul a ceglédi kosárcsarnokot az a szolnoki Böjtös-Bau építette volna fel, amely cég a szolnoki színház átadásával is megcsúszott, de otthagyta a ceglédi ipari parki építkezést is.
Most azonban Cegléden annak örülnek, hogy végre készen van a beruházás, igaz, még van rajta mit bütykölni.
Ahogyan azt Kőhalmi Dezső újságírónak Tótin Lóránt intézményvezető elmondta, még hiányoznak a lelátók és néhány apróság. Várhatóan júniusban meglesz az átadás.
Az interjúban kitérnek a Böjtös-Baura is, a mostanság már miniszteri biztosként tevékenykedő Szalayt nem említik.