Lehalt a felsővezeték szombaton Szolnoknál, így nem mentek tovább a vonatok, amíg a hibát el nem hárították. Érdekes módon pont akkor történt mindez, amikor ezrek utaztak volna fel a fővárosba a Tisza Párt nagygyűlésére. Tették ezt annak reményében, hogy el is jutnak céljukhoz. Nem így lett, le kellett szállniuk a vonatokról.
Nagyon sok ember gyűlt össze Szolnokon, köszönheten a MÁV-nak, ami ismét nem tudta ellátni szolgálatási feladatát. A nem működő MÁV-ról többször is beszélt már a Tisza elnöke, Magyar OPéter, most ezt a szimpatizánsok tömegével megtapasztalhatták.
Egy kisújszállási lakos is a fővárosba igyekezett, élményeit meg is osztotta a közösségi oldalon, közreadjuk, hogy hozta össze még inkább a tiszásokat a MÁV:
„Egymásra mosolyogva, várva a mai nap élményét, felültünk a vonatra. Elhelyezkedtünk, beszélgettünk, közben az erre az alkalomra sütött pogácsát majszolgattuk.
A vonat tele, az embereken kokárda kitűzve. A mellettem ülő hölgy megállapítja, hogy biztos mindenki, a délutáni programra megy.
Szolnokra érve örömmel láttuk, hogy mennyien szállnak fel, zászlóval, kokárdával.
Kicsit meglepődünk, amikor a felszállt utasok közül, nem várt ismerősöket fedezünk fel. Hallgatjuk őket. Kicsit bosszankodva, hangosan elmondják, hogy le kellett szállniuk a másik szerelvényről, mert valamiért az ő vonatuk nem megy tovább. Gondoltuk nem baj, együtt vagyunk, összetartozunk.
20 perc késéssel beérkezik mellénk egy emberekkel tömött IC, ami szintén nem haladt tovább (úgy, ahogy mi sem).
Újabb 15 perc elteltével kezd mindenki türelmetlen lenni.
Az emberek kiszállnak a vagonokból és hozzák magukkal a zászlókat, táblákat és próbálják megérteni, mi történik.
Végre egy vasutas a peronon végigmenve közli, hogy nem megyünk tovább, mert felsővezeték-szakadás történt. Talán majd lesznek vonatpótló buszok, mondja.
Nem akarjuk elhinni, hogy ez megtörténhet. Ki értetlenül, ki mérgesen, ki hitetlenkedve fogadja a hírt.
Élénk beszélgetés közben, szedelőzködve, kiszállunk és elindulunk az aluljáróba. A három vonatszerelvény több száz utasának hangos morajlása, megtölti az aluljárót.
Mindenki megoldásokat keres, próbálja kitalálni, hogy hogyan tudja folytatni a megkezdett útját. Senki nem beszélt a visszafordulásról.
Az aluljáró közepére érve két hozzánk tartozó szigettagunk hangosan elkezdi skandálni „Árad a Tisza, Árad a TISZA”.
Futótűzként terjed végig az aluljáróban a megkezdett rigmus. Hosszú percekig, hullámozva, szinte egy emberként zengte több száz ember egyszerre, hogy ÁRAD A TISZA, ÁRAD A TISZA!
Libabőrösen, megindultan, ott, akkor éreztem igazán az ünnep nagyságát, hogy mit jelent a 48-as szabadságharc, hogy magyar vagyok, hogy jó helyen vagyok.
Köszönöm, MÁV!”