A szolnoki Széchenyi lakótelep sorsát (is) nagyon szívén viselő Rehó János fideszes önkormányzati képviselő is felfedezte magának azt a térkőből kirakott ugróiskolát, ami a napokban egy közösségi oldalon bukkant fel, mint újdonság. Pedig a történet már régi.

A kormánypárti megyei napilapnak is újdonságként hatott az az ugróiskola, amit – mi másból, mint – térkőből raktak ki a Széchenyi lakótelep egy járdaszakaszán.
A lap egy helyi közösségi oldalról vette át a témát, amiért nem voltak restek lehajolni, mintha újdonság lenne. Így tett aztán Rehó János fideszes önkormányzati képviselő, akinek – úgy tűnik – szintén frissként hatott a térköves ugróiskola.
Gyorsan meg is énekelte ő is a közösségi oldalán, mintha neki bármi köze is lett volna hozzá. A fideszes képviselő „Köszönet a közreműködő partnereknek!” mondatot is szélnek eresztett.
Valószínű, hogy ő sem akart kimaradni abból a dicsfényből, amit képviselőtársa, Tasnádi Zoltán kapott a kormánypárti lapnak köszönhetően – de erre még visszatérünk.
Ám ki kell ábrándítani mindenkit, akinek ez a sztori újként hat.
Ugyanis a történet tavalyi!
2024. május végén tette közzé azt a posztját Borda Zoltán, szintén a Széchenyi városrész egyik képviselője, hogy körzetében milyen munkákról tud beszámolni. Ezek között bukkant fel legelőször az ugróiskola!
Mint a képviselő írta: „Újra akadálytalanul használható a Széchenyi körúti sétány, a korábban az MVM OTSZ által felbontott és lezárt szakaszon. Talán a 3 hónapos kellemetlenség ellensúlyozására történt, de mindenképpen szimpatikus gesztus, hogy a térkőburkolat helyreállításakor, ugróiskolát is „rajzoltak” a járófelületre!”
És akkor most vissza a már említett Tasnádi Zoltánra.
A kormánypárti lap ugyanis gyorsan meg is kereste Tasnádi Zoltánt, a városrész egyik önkormányzati képviselőjét, tehát még véletlenül sem pont a képviselőjét, az ellenzéki Borda Zoltánt. A lap kérte, a fideszes képviselő mondja el, mit tud az ugróiskolával kapcsolatban.
Tasnádit váratlanul érhette a kérdést, mert azt mondta a lapnak, hogy: „Nem tudok pontos választ adni arra, hogy mikor fektették le a térkövet…”
Ha a lap az illetékest, vagyis Borda Zoltánt kereste volna meg, rögtön kiderült volna, hogy a történet tavalyi és először ő, az ellenzéki frakcióvezető számolt be róla mindenféle szenzáció nélkül.