Egy éve ezen a napon, 2024. február 10-én jelentette be Novák Katalin, hogy a nyolc nappal korábban kirobbant kegyelmi botrány miatt távozik a posztjáról. A 444.hu írta meg először, hogy a köztársasági elnök még 2023 áprilisában, Ferenc pápa budapesti látogatása ürügyén kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének.

„Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, mely sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki. Érthető, hogy magyarázatot várnak” – fogalmazott lemondási nyilatkozatában Novák.
Csakhogy a magyarázatot azóta sem adta meg.
Kezdetben a Fidesz természetesen a terelést választotta.
Az első napokban minden bizonnyal még a Karmelitában is arra számítottak, hogy ez a botrány is hamar kifullad, mint korábban több más ügy is. Ráadásul ekkor már évek óta nem volt érdemi politikai kihívója Orbán Viktornak, így nem tűnt úgy, hogy ez bármilyen veszélyt jelentene a kormányra. A kegyelmi ügy aztán pár nap alatt „leszivárgott” a kormánypárti táborba is, hiszen alapjaiban ment szembe a kormány fő narratívájával: azzal, hogy ők megvédik a családokat és gyerekeket. A 444 információi szerint a köztársasági elnök stábja megpróbált magyarázatot adni Orbánnak, de a miniszterelnök ezt nem fogadta el, mondván, a köztársasági elnök a nyilvánosságnak tartozik azzal.
„Ideje rendezni ezt a kérdést!” – Orbán február 8-án már nem várt tovább, a kezébe vette az irányítást.
Február 10-re elfogyott a levegő Novák körül. A köztársasági elnök megszakította katari diplomáciai útját, és még aznap délután lemondott. Pár perccel később Varga Judit is bejelentette, hogy a politikai felelősséget vállalva visszavonul a közélettől. Valós magyarázatot azonban egyikük sem adott a történtekre.
Később hiába is próbálta a nem kormánypárti sajtó megfejteni a rejtélyt, hogy mi állhat a kegyelmi ügy mögött, egyebek mellett sem Orbán, sem Novák nem adott magyarázatot rá.
Orbán később arról beszélt, hogy a jobboldal egy hatalmas ütést kapott a szívgödör tájékára tavaly februárban, amit Magyar Péter megjelenése minden bizonnyal csak még tovább mélyített.
A Tisza Párt pedig azóta is hasít a magyar politikában, a Fidesz pedig azóta sem tudott a gyomrosból igazán feltápászkodni.