A Szandai Szenior Nyugdíjas Klub meghívására tartott fórumot Tóth Klaudia, a szolnok-szandai körzet képviselője a Szandaszőlősi Művelődési Házban Györfi Mihály polgármester és Füle István alpolgármester társaságában. A jó hangulatú beszélgetés során a szandai városrészt érintő problémákról, tapasztalatokról és megoldási lehetőségekről esett szó.

Ezek pedig:
A Gorkij utca – Simon Ferenc utcában az utcanévváltás után az új táblák nem kerültek kihelyezésre. Az intézkedés folyamatban van.
Vízvezetékcsere. A lakosok arra panaszkodtak, hogy 5 méterenként történnek csőtörések, és mindig csak az adott szakaszt javítják meg, nem az egész rendszert. Tájékoztatást kérnek a Tiszamenti Regionális Vízműtől az átfogó megoldásról- ígérte a képviselő.
A Lengyel Antal téren működő vendéglátóhely kapcsán több észrevételt tettek a lakók. Kérdésük, hogy az észleltekre kaptak-e engedélyt, vagy önkényesen alakították ki őket? Az önkormányzattól lépéseket várnak az esetleges szabálytalanságok ellen.
Köztisztaság hiánya. A lakosok szerint évente legfeljebb egyszer látni közterületi takarítást, amely akkor is hiányos. Ennek kapcsán lépéseket kezdeményez Tóth Klaudia.
Burkolatjavítás a Lengyel Antal téren. Sok a törött burkolat, amelyek cseréjét a lakosok sürgetik.
A Tanoda épületének állapota. Az épület vakolata hullik, a lehullott darabokat a lakosok szerint átdobálják a szomszédos kertekbe. Ez konfliktusokat szült a helyiek és az intézmény között. Ezzel kapcsolatban is intézkedéseket várnak.
Menedékhelyek kérdése. Mivel Szandaszőlősön NATO helikopterbázis található, a lakók felvetették, hogy van-e kialakított búvóhely vagy óvóhely az itt élők számára egy esetleges támadás esetén.
Mint a képviselő közölte, minden felvetést rögzített utánajár a megoldásoknak.