Másodjára már sikerült felemelni a társadalmi megbízatású alpolgármester fizetését Jászberényben. Mindezt az ellenzék – ez Jászberényben a Fidesz – képviselőinek segítségével történt. Az előző önkormányzati testületi ülésen kudarcot vallott a polgármester kísérlete, mert javaslatát saját frakciója ellenezte.

Csendes mederben folyt a napirendi pontok tárgyalása Jászberényben, ahol szerdán önkormányzati testületi ülést tartottak. Aztán a hetedik napirendi ponthoz érve már kitört a vulkán.
A polgármester, Budai Lóránt és saját ellenzéke egymásnak esett. Az ötök ugyanis továbbra sem tartották helyesnek az emelést, a polgármester viszont tartotta magát a javaslatához.
A vita végén aztán 9-5 arányban átment a javaslat. Ehhez azonban kellett a városban ellenzéknek számító Fidesz képviselőinek egyöntetű támogatása.
Az alpolgármester fizetését 795 ezer 285 forintban határozták meg.
Jászberényben a testületi ülést követően 30 perc áll rendelkezésre további beszélgetést folytatni önkormányzati ügyekben. Ennek keretében Budai Lóránt kifejtette, hogy a választást követően egyesek pozíciókat és még egy alpolgármestert követeltek. Vagyis egyesek éhesek lettek, így fogalmazott. Ezt Lénárt Gábor képviselő, az ötök egyike visszautasította. Mint mondta, a dolgok nem mentek gördülékenyen, ezért úgy látták, segítség kell Balogh Béla alpolgármesteri munkájához.
Ezen a részen egyébként Budai Lóránt kérdésre válaszolva elismerte, hogy ő kezdeményezte a jegyzőnél a közös megegyezéssel való munkaviszony megszüntetését, vagyis lényegében kirúgta a hivatalvezetőt.
Az ülésen elbúcsúzott a tesülettől és a hivataltól Baloghné dr. Seres Krisztina jegyző, aki az ellenzéki belharc egyik nagy vesztese, mivel menesztette a város polgármestere. Megköszönte mindenkinek a munkát és az együttműködést. Azért most búcsúzott el, mivel ez volt az utolsó testületi ülés, amelyen jegyzőként még részt vett.
A Jászsági Térségi Tv is beszámolt a fejleményekről. Úgy fogalmaztak, hogy egyre nagyobb az ellentét a Közösen Jászberényért Egyesület önkormányzati frakcióján belül, ami beárnyékolta a mai, évnyitó testületi ülés előkészítését is.
Budai Lóránt így fogalmazott közösségi oldalán:
„Hétfő délelőtt egy tüntetés szervezése vette kezdetét, melyhez – mint tegnap este kiderült – a Közösen Jászberényért Egyesület öt képviselője is csatlakozott. Az ok a város jegyzője melletti kiállás, pontosabban a város vezetése elleni fellépés. 2019 óta sok minden történt ebben a városban, de ilyen még nem volt!
Ugyanakkor az, hogy a Fidesz együtt szavazott az ősellenséggel, azaz Budai Lóránttal, a helyi Fidesz-szimpatizásoknál is kiverte a biztosítékot.