Új helyen található már az Expressz zálog bolt a Pelikán bevásárlóközpontban. Mégpedig a volt újság helyén rendezkedtek be, így lényegében két ékszerbolt található egymás mellett. Vagyis az újságos ide már nem költözik vissza, az fix. De akkor hova kerül? Más újdonságokra is számítani lehet.

Üzletek újulnak meg a Pelkikán Bevásárlóközpontban, erről már írtunk korábban.
Most azt látni, hogy a földszinten a volt újságos helyén szemből átköltözött az Expressz zálog. Vagyis ide már nem költözik vissza az újságos, ami pedig biztosan marad a buszpályán, kérdés, hol nyitnak újra.
De ne szaladjunk ennyire előre! Az Expressz zálog helye már üresen áll. Ide és a korábbi virágbolt helyére terjeszkedik – információink szerint – tovább a Telekom üzlete.

Ugyanakkor a One – az egyesült Digi és Vodafone – üzlete is – tudomásunk szerint – bővülni fog, mégpedig az Alphazoo kisállatkereskedés kárára. Nekik menniük kellett. Hogy hova mennek? A buszpályával szembe, a Kolzsvári utcai, üresen álló üzletben nyitnak újra.

És hogy hol nyílik újra a már említett újságos, ahol telefon- és villanykártyát lehetett tölteni? Nos, információink szerint a One-tól hasítanak ki egy kis részt, itt kap majd helyet ez az üzlet.
