A Szolnoki Olajbányász örömmel tájékoztatta szurkolóit, hogy a felnőtt keretből Lukács Norbert és Pallai Tamás a magyar válogatott novemberi edzőtáborába kapott meghívót, míg Fardaws Aimaq a kanadai csapat mezét öltheti majd magára.

A magyar válogatott a törökökkel mérkőzik meg november 22-én Isztambulban, november 25-én pedig Szombathelyen, immár a FIBA Eurobasket selejtezőjének keretein belül.
Fardaws a kanadai válogatottal november 22-én csap össze a Dominikai Köztársaság együttesével Saskatoonban, november 24-én pedig a mexikói csapatot fogadják ugyanitt a FIBA Americup selejtezőjének keretein belül.
Utánpótlásban is jól áll a klub. Mint közölték, a klub fiatal tehetsége, Szugyiczki Máté meghívást kapott a magyar válogatott U20-as edzőtáborába, ahol együtt készülhet majd a nyári Európa-bajnokság mérkőzéseire az ország legtehetségesebb fiataljaival.

A 2005-ös születésű, 202 cm magas játékos a Szolnoki Sportcentrum növendékeként került az Olajhoz, és immáron mind az U21-es, mind a felnőtt kereteket egyaránt erősíti.